2025.02.17, Hétfő

Aktuális

Elkezdődik a vásárcsarnok és piac felújítása Salgótarjánban

2021.04.29

Megerősítik a vasbeton pilléreket, kijavítják, megerősítik a tető tartószerkezetét, és kicserélik a héjazatot.

Az MVM megvásárolja az ÉMÁSZ Hálózati Kft.-t

2021.04.27

A miskolci központú társaság több mint 400 településen, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, illetve Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye egyes részein, összesen 15 492 négyzetkilométer területen 740 ezer ügyfél villamosenergia-ellátását biztosítja.

Új erdőrezervátum a Pilisi Parkerdőben

2021.04.26

Földünk ökológiai jövője szempontjából kulcsfontosságúak az erdők, ezt ma már talán a legtöbben tudják. Azt azonban kevesebben, hogy az erdők fennmaradása, jövője szempontjából mi a szerepük az úgynevezett erdőrezervátumoknak, amelyek sorát a Pilisi Parkerdőben egy újabb gyarapítja.

Kedvezően alakult az álláspiac az első negyedévben

2021.04.20

A legmagasabb arányban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Komárom-Esztergom megyékben ugrott meg az álláshirdetésekre jelentkezők száma.

Egészen extrém pályákon is száguldhatnak a bringasport kedvelői

2021.04.19

Országszerte 36 településen épülnek bringaparkok, melyeken a legkülönbözőbb pályatípusok valósulhatnak meg.

Nógrád megyében mintegy 700 millió forintból 51 templom újul meg

2021.04.15

A nógrádszakáli katolikus templom felújítását első ütemben 30 millió forintos támogatással, a második ütemben újabb 80 millió forinttal segíti a kormány. 

Újabb színdarab próbafolyamata indult el a Zenthében

2021.04.13

A bemutatót a teátrum májusra tervezte, de a jelenlegi helyzetre való tekintettel a valós dátum még várat magára.

Koronavírus - A védőoltás-regisztrációról készítettek animációt civilek

2021.04.11

Közérthető módon magyarázza el a vakcinaregisztrációt és az ahhoz szükséges e-mail cím létrehozását civil szervezetek által készített és a közösségi médiában pénteken közzétett animáció - közölte a Roma Sajtóközpont az MTI-vel.

Közös véradást szervez a Zenthe Ferenc Színház és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete

2021.04.09

A jelenlegi helyzetben a salgótarjáni teátrum is nagy hangsúlyt fektet a koronavírus elleni harcra, ezért szeretnék felhívni a figyelmet annak fontosságára, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben még jobban figyeljünk oda egymásra, és lehetőségeinkhez mérten segítsünk másokon!

Szemfüles húsvétot szerveznek Salgótarjánban

2021.03.31

A Zenthe Ferenc Színház a keresztény ünnep alkalmából tojáskeresésre invitálja a város lakosságát. A játék április 1-én indul és 5-ig tart majd.

Idén is elmarad a Hollókői Húsvéti Fesztivál

2021.03.30

Az immár két éve elmaradó húsvéti fesztivál, annak hagyományőrző forgatagával a vendégeknek és a szervezőknek is hiányzik, ezért úgy döntöttek, hogy augusztus 20. és 22. között háromnapos hagyományőrző fesztivált szerveznek ugyanolyan formában, mint húsvétkor teszik.

Szlovák-magyar együttműködésben bővítik a turisztikai kínálatot Gácson és Salgótarjánban

2021.03.27

A szlovákiai községben és a Nógrád megyei városban kialakítják Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János festőművészek emlékházait is.

Megújul az egykori Köjál-épület Salgótarjánban

2021.03.25

A napokban megkezdődött a salgótarjáni Bem úton álló egykori Köjál-épület felújítása a Nógrád Megyei Kormányhivatal beruházásában. A munkálatokra nettó 668 millió forintot fordít a hivatal, az összeget a kormány a hazai költségvetésből biztosítja.

Ne váljon az internetes vásárlások csalóinak áldozatává

2021.03.24

Kérjük, fogadják meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

Salgótarján lesz az egyik magyarországi helyszíne a SPARTAN nemzetközi akadályverseny-sorozatnak

2021.03.23

A nem véletlenül spártainak hívott kihívás minden versenyhétvégéje több ezer magyarországi és külföldi sportolót mozgat meg a legkülönbözőbb korosztályokból, kísérőkkel együtt pedig akár 10 ezer ember is érkezhet majd ősszel a városba.

Online felolvasószínházi bemutatót tart a Zenthe Színház

2021.04.28

A mű központi kérdése: „Járt-e Cecile a Török utcában?”.

Már elérhető a családikedvezmény-kalkulátor

2021.04.27

A kalkulátor segítségével kiszámolható, hogy az adóalany milyen összegben tud kedvezményt érvényesíteni.

Új gasztroenterológiai berendezést adtak át a salgótarjáni megyei kórházban

2021.04.21

A berendezést közös magyar-szlovák pályázatnak köszönhetően szerezhették be.

A Novohrad-Nógrád Geopark is csatlakozott az UNESCO helyi termék programjához

2021.04.19

Célja a geológiai értékek és a helyi ízek közötti kapcsolatok bemutatása, a helyi gazdaság segítése.

Minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap

2021.04.16

Az ob nyitóversenye, a Boldogkő-rali egynapos lesz. Az ob következő futamát, az Eger-ralit májusban rendezik, majd a tervek szerint Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záróversenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen.

Ismét részt lehet venni a miséken Szentkúton

2021.04.14

Újra a hívek részvételével tarthatnak miséket szombattól a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen.

Új hőközpontokat kapott a megyeszékhely legnépesebb lakótelepe

2021.04.12

Penta munkájával újult meg a salgótarjáni lakótelep és a városi strand távhőellátása.

Színekkel a közösségekért: országos pályázat indul a falfelületek megújítására

2021.04.10

Óvodák, iskolák, önkormányzatok és helyi közösségek is jelentkezhetnek környezetük újjávarázsolására – kültéri és beltéri falfelülettel is.

A nők esélyteremtésén dolgoztak Nógrád megyében

2021.04.03

A hároméves projekt célja a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása, illetve a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása volt.

Húsvéti termékvizsgálat: a csokinyuszik felől idén is nyugodtak lehetünk

2021.03.30

Az ITM élelmiszer és vegyipari laboratóriuma minden évben ellenőrzi az ünnepi időszakok jellegzetes termékeit.

Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

2021.03.29

A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg.

Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok

2021.03.26

Az Ifjú Kócsagőr Program évről évre egyre népszerűbb a természet iránt elkötelezett diákok körében. 2021-ben már 8. alkalommal hirdetik meg számukra  a programot, hogy a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a hazánkban is egyre sürgetőbb választ igénylő természetvédelmi kihívásokat és lehetőségeket.

Húsvét előtt megkapják az előrehozott családtámogatásokat a gyermekes családok

2021.03.25

A családtámogatások így a bankszámlára március 30-án érkeznek meg, a postai úton indított ellátásokat pedig március 29-31. között kézbesítik.

Kedvez az időjárás a szántóföldi munkáknak

2021.03.24

Az éjszakai fagyok a szántóföldi növénykultúrákat nem károsították jelentős mértékben, a csapadékszegény időjárásának köszönhetően a belvíz is visszahúzódott.

Ma van a magyar-lengyel barátság napja

2021.03.23

2007 óta emlékezünk meg a két nép barátságára és együttműködésére.