2021.02.19
A 20 megawatt teljesítményű, Mátraverebély és Bátonyterenye között kiépített napelempark 11 ezer család villamosenergia ellátását biztosítja majd legalább 25 éven keresztül.
2021.02.18
A MÁV-START kiemelt célja az üzemeltetett vasúti járművek szolgáltatási színvonalának növelése. A korábbi években megkezdett járműkorszerűsítési program eredményeként, 2020-ban a vasúttársaság több száz személykocsija, motorvonata és mozdonya újult meg, a munka pedig 2021-ben is folytatódik.
2021.02.16
Az installációt a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő Sportegyesület kezdeményezésére Csíkszentmihályi Benjámin építész készítette.
2021.02.15
2021. február 22-én hétfőn, a korábban már jól bevált helyszínen, a sétáló utcában tartják.
2021.02.12
A felvettek közel 90 százaléka mesterképzésre jelentkezett, ez szám szerint 4623 hallgatót jelent. A legnépszerűbb a vezetés és szervezés szakirány volt, ezen a területen 496-an kezdhetik meg tanulmányaikat februártól. A gépészmérnöki képzést 313-an, a mérnökinformatikust 310-en, a villamosmérnökit pedig 247-en választották idén.
2021.02.11
Több helyszínen infrastrukturális fejlesztések is történtek, néhány meglévő megállóhelyen eszközfejlesztéseket hajtottak végre, ezzel is segítve a térség vízi turizmusának előrelépését.
2021.02.09
A rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az interneten elkövetett bűncselekmények megelőzéséhez adnak tanácsokat.
2021.02.08
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján játszott el a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Énekes madár című játékát, mellyel remélhetőleg hamarosan igazi premieren, közönség előtt is bemutatkozhat.
2021.01.29
Salgótarján várossá nyilvánításának 99. évfordulója, valamint a magyar kultúra napja alkalmából tartottak díszünnepséget szerdán a nógrádi megyeszékhelyen. Az eseményen átadták az önkormányzat által alapított díjakat, Salgótarján díszpolgárává Juhász Tibor közgazdászt, korábbi alpolgármestert választották.
2021.01.27
A Pulykatelepen található fasoron lesznek az új fészkek.
2021.01.22
A járványügyi helyzetre való tekintettel a színházak nem tarthatnak előadásokat, de ez nem adhat okot arra, hogy valamilyen formában ne ünnepeljék meg a színházi élet számára is fontos szerepet betöltő napot. A Zenthe Online előadásai között a magyar kultúra napján és az azt követő hétvégén olyan darabokat, illetve beszélgetős műsort tekinthetnek meg a nézők, melyek kapcsolódnak e jeles ünnepnaphoz.
2021.01.22
A GEOTOP pályázatnak köszönhetően mintegy 188 ezer euró (több mint 65 millió forint) segíti a túrahálózat bővítését, új tanösvény kialakítását és a túravezetők képzését.
2021.01.21
A legtöbb új álláshirdetést Nógrád megyében adták fel.
2021.01.19
A légszennyezettség rövid távon elsősorban légúti tüneteket okoz (például köhögés, légúti irritáció, nehézlégzés), hosszú távon azonban növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is.
2021.01.18
A hermelin kedveli a facsoportokkal tarkított, lehetőleg vízközeli gyepes, füves helyeket, olykor mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. Olyan élőhelyfoltokban tud fennmaradni, ahol a művelés nem intenzív.
2021.02.18
Székesfehérvár levegője kifogásolt minősítést kapott.
2021.02.17
a problémákat feltáró, megoldásokat kínáló, és a szemléletet is formáló program 20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg.
2021.02.15
Nemcsak a hústól, hanem például a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól és a wellnestől való tartózkodást is jelentheti.
2021.02.13
Zenthe Ferenc születésének centenáriumára a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház drámapályázatot hirdetett két kategóriában, amelynek eredményeit a teátrum február 11-én közölte.
2021.02.12
Az elmúlt napokban tapasztalható időjárás elsősorban a Pilisi Parkerdő 250 méter felett húzódó részein kritikus helyzetet idézett elő.
2021.02.10
Snétberger Ferenc Salgótarjánban született, néhány nappal ezelőtt volt 64 éves. Pályája négy évtizede tart, művészetében összetéveszthetetlen, bensőséges hangot teremtett, amelyben a klasszikus zenei előképzettség, a roma hagyomány, a flamenco és a dzsessz egyszerre van jelen.
2021.02.09
Az ózongenerátorok kapcsán egyre több helyen és szélesebb körben informálódhatunk, főleg a koronavírus megjelenése óta.
2021.01.30
Nógrád megyében is megkapják az idősotthonok lakói a koronavírus elleni vakcinát. Az oltócsapatok a kisebb intézményeket első, a nagyobb otthonokat pedig már a második alkalommal keresik fel.
2021.01.28
A korlátozások továbbra is az online színháznak kedveznek, ezért nincs megállás, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház februárban sem hátrál meg, további előadásokat tűztek műsorra.
2021.01.24
Kiegyensúlyozottabb táplálkozás, több mozgás vagy rendszeresebb főzés: míg január első napjaiban lelkesen betartjuk az újévi fogadalmakat, a második hétre inkább nyűggé válik, a harmadiktól pedig már inkább elengedjük – majd jövőre újra próbáljuk… Még nincs késő, hogy idén végre szokássá alakítsuk az elhatározásainkat.
2021.01.22
Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A nyilatkozat akár online is kitölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A leadott nyilatkozatban történt változás esetén új nyilatkozatot kell tenni vagy a korábbit vissza kell vonni.
2021.01.21
Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg.
2021.01.20
Az új koronavírus koncentrációja Debrecenben, Győrben, Salgótarjánban, Szegeden, Veszprémben, Zalaegerszegen, valamint öt Budapest környéki településen (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) már alacsony, Pécsen azonban az átlagosnál magasabb.
2021.01.18
Hamarosan dönteniük kell a tanulóknak és családoknak arról, hogy a most nyolcadikosok hol folytassák a tanulmányaikat.
2021.01.16
A munka része a Nógrád megyei ipolytarnóci ősmaradványok területének további feltárása és a szlovákiai Karva szolgáltatásainak fejlesztése.