2024.10.16, Szerda
Életet menthet a méhnyakrákszűrésen való részvétel
Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

Életet menthet a méhnyakrákszűrésen való részvétel

Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

2024.02.11. 08:42

A Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából rendeztek figyelemfelhívó eseményt a napokban a salgótarjáni Vármegyeházán, a közönség soraiban többségében helyi középiskolásokkal. A figyelemfelkeltő programot a Mályvavirág Alapítvánnyal közösen szervezte a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya.

Kreicsi Mária, a helyi Mályvavirág Pont vezetője, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke kiemelte: a középpontban idén a motiváció áll. Magyarországon a méhnyakszűrési hajlandóság sajnos nem éri el a skandináv országok 90 százalékos arányát. A Mályvavirág Alapítvány kiemelt célja, hogy felderítse, mi állhat az alacsonyabb szűrési részvételi arány hátterében, egyben segíteni azokat, akik még hezitálnak a szűrővizsgálaton való részvétellel kapcsolatban. Minderről szakemberek és érintettek folytattak panelbeszélgetést az eseményen a kormányhivatal népegészségügyi szakterületének vezetésével.

Mint azt többen is kiemelték: a korai felismeréssel a betegség igen jól gyógyítható, egyben okozója, azaz a HPV fertőzés, védőoltással meg is előzhető. Ez az oltás a kormány döntése által 2014 őszén a magyar védőoltási rendszer része, a szülők minden évben térítésmentesen kérhetik az éppen hetedik osztályos, 12. életévüket betöltött gyermekeik számára.

- A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a HPV elleni térítésmentes védőoltás bevezetésének tizedik évfordulója alkalmából idén kiemelten foglalkozik a témával és több fórumon is csatlakozik a civil szervezetek programjaihoz. A januári Gyöngy Percek után februárban a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetével közösen Légy tudatos! címmel vetélkedőt szervezünk a vármegye középiskoláinak, de az év során – többek között – egészségügyi szakemberek részére rendezendő konferenciához is csatlakozni fogunk – ismertette Feketéné dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos.

A kormányhivatal népegészségügyi szakterületének egyik legfontosabb civil partnerszervezete a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete. A város, egyben a vármegye egyik legnagyobb és legaktívabb civil közösségének elévülhetetlen érdemei vannak az egészségtudatosságra való figyelemfelhívásban és a népegészségügyi célok elérésében.

A rendezvényt a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézménye diákjainak műsora és közreműködése színesítette.

 

Helyi hírekmegelőzésméhnyakrák