2023.03.07
A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatával ismerték el március 1-jén a hivatásos tűzoltókból álló HUNOR Mentőszervezet, az Országos Mentőszolgálat HUNOR-al együtt dolgozó orvosainak, valamint a Terrorelhárítási Központ szakembereinek kimagasló helytállását, amelyet a Törökországban bekövetkezett földrengés okozta katasztrófát követően tanúsítottak.
2023.01.30
A KDNP Bács-Kiskun Vármegyei elnökének, Dr. Mák Kornélnak a kezdeményezésére először 2021-ben került sor Lakiteleken, a Tolna-Pest és Bács-Kiskun vármegyei Kereszténydemokrata szervezetek, a Barankovics Alapítvány és a Nemzeti fórum vezetőinek a találkozójára. Azonos összefogással, 2023. január 27-29. között egy rendkívül sikeres fórumot tartottak a konzervatív szervezetek, amelynek ez alkalommal is a lakiteleki Népfőiskola adott otthont.
2022.12.29
A salgótarjáni Karancs-kilátó környékéről is érkezett segélyhívás.
2022.11.09
Nógrád megyében az elmúlt négy évben több mint huszonhét kilométernyi útszakasz újult meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, idén és jövőre újabb két helyszínen, hét kilométer korszerűsödik.
2022.09.30
Háromnapos, kétéjszakás turnusokban összesen mintegy 17 ezer gyermeket fogadott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a zánkai Erzsébet-táborban szeptember 5. és 30. között - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.
2022.09.13
Három szakember több évtizedes szakmai pályafutását ismerték el a MAÚT kiskőrösi rendezvényén.
2022.07.01
A LATEREX által szervezett programnak köszönhetően a mérnök hallgatók lehetőséget kapnak karrierépítésre.
2022.05.17
A helyszíni munkát egy négyhetes felkészülés előzi meg, majd a program második felében, vagyis 5 hónapon keresztül egy konkrét projekten dolgozhatnak a résztvevők az építésvezetővel együtt, illetve sajátíthatják el a kivitelezés egyes folyamatait.
2022.03.24
A töltőberendezések számának növekedése töretlen, a negyedév során két megye kivételével (Somogy és Tolna) mindenhol bővülést mértek.
2021.12.05
Salgótarjánban egy Áldozatsegítő Pont működik bajbajutottak megsegítéséért.
2021.11.21
Az Alstom, a magyar mobilitási piac egyik meghatározó foglalkoztatója és gyártóvállalata, a fenntartható mobilitási megoldások globális piacvezetője, bemutattatta mátranováki forgóváz keretgyártó üzemének fejlesztésére vonatkozó terveit a gyárba látogató Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.
2021.11.17
A klímacsatát és a fenntarthatósági fordulatot "vagy a városokban nyerjük meg, vagy városokban veszítjük el" - jelentette ki Áder János köztársasági elnök, miután hivatalában fogadta Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökét kedden.
2021.10.29
Az irodahelyiséget a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében alakították ki.
2021.10.26
Az itt kitermelt sóderrel és különböző méretű kaviccsal leginkább a megyei, környékbeli építési beruházásokat kívánják kiszolgálni.
2021.10.21
A munkálatok során rendezték és rögzítették a középső vár terültét, rengeteg törmeléket távolítottak el, valamint három kazamatát kitisztítottak és felújítottak.
2023.02.02
Eredményesen zárult a LATEREX Építő Zrt. hagyományteremtő tehetséggondozó programja, amelyet tavaly júniusban indított Magyarország meghatározó magasépítő vállalata.
2023.01.17
A díjat minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adják át.
2022.12.10
Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek Salgótarjánban csütörtökön, a tragédia helyszínén, az egykori Vásártéren.
2022.10.03
Repülőgép a Hold előtt.
2022.09.29
A Magyar Közút saját gépláncaival idén több mint 16 milliárd forint értékben végzett nagyfelületű javításokat szerte az országban.
2022.09.05
Az ország több pontján már megkezdődött, máshol készülnek az idei szüretre, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben. A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
2022.05.20
A 2022. április 25 és május 8-között a Budapesti Corvinus Egyetemen (Corvinus) megrendezésre kerülő Hallgatói Önkormányzati küldöttgyűlés választás során az egyetem hallgatósága megválasztotta a 41 fős küldöttgyűlését. A jogorvoslati határidő lejárta után az alapítványi működésre történő átalakulásról, a Hallgatói Önkormányzat szerepéről és terveiről a Corvinus HÖK tisztségviselői nyilatkoztak a szervezetben sikeresen lezajlott küldöttgyűlés választást követően.
2022.03.31
A helyi sajtó képviselőivel együtt talán harmincan jelentek meg március 31-én csütörtökön délelőtt az ellenzék miniszterelnök jelöltjének Márki-Zay Péternek a tiszakécskei piacon rendezett fórumán. Talán nem túlzás kínosnak minősíteni a rendkívül alacsony érdeklődést, hiszen a rendezvényt napokkal korábban meghirdette a miniszterelnök jelölt.
2021.12.17
A tételek között szerepel többek között Stohl András, Szabó Győző, Varga Viktor, Erdei Zsolt és több magyar híresség felajánlása is.
2021.12.01
Szintlépésre készítik fel a jövő infrastruktúrájának építőit: sikeresen zárult a Duna Group Tehetséggondozás, a komplex építőmérnök képzés.
2021.11.19
A bűncselekmények áldozatai nincsenek egyedül, van segítség számukra - hangoztatta az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára a Van Segítség! - Központban az áldozat című online konferencia megnyitóján csütörtökön.
2021.11.01
A Lakiteleki Hungarikum Liget (korábban Lakiteleki Népfőiskola) adott helyet a Kereszténydemokrata Néppárt Bács-Kiskun megyei, Pest megyei és Tolna megyei szervezeteit képviselő, mintegy 140 fős vezetőség által megszervezett három napos választás előtti felkészülési tréningnek, amelyre 2021. október 29-31. között került sor.
2021.10.28
Tizenhat településen kifogásolt a levegőminőség a magas szálló por koncentráció miatt. Ezek: Budapest, Százhalombatta, Dorog, Esztergom, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok, Szeged, Salgótarján, Eger, Miskolc, Putnok, Oszlár, Ajka, Veszprém, Székesfehérvár.
2021.10.25
Október 30-án rendezik meg az erdészek és vadászok zarándoklatát, a Szent Hubertus búcsút Mátraverebély-Szentkúton, egybekötve a IV. Kelet-Cserháti Trófeaszemlével. Ez az év 16. egyben utolsó búcsúja a nemzeti kegyhelyen.
2021.10.19
Csökkenést az ország egyetlen megyéjében sem tapasztaltak, a kevesebb hirdetést feladó Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye is 40-50 százalékkal meghaladta az előző évi eredményeket.