Nézők nélkül muttata be a salgótarjáni társulat legújabb darabját

Tamási Áron édes-bús története, a vénlányságukba belekeseredő nővérek, az őket rendre kigúnyoló és megalázó „vőlegények”, a fiatalságukért, őszinteségükért irigyelve gyűlölt szerelmesek történetét egy misztikus, a valóság és a mese határán folyton billegő hangulatban állította színpadra Bakos-Kiss Gábor rendező, aki mind a látvánnyal, mind a zenei aláfestésekkel erősíti ezt a hangulatot. A hangulatot, amely a két vénlány, Gondos Eszter (Bozó Andrea) és Gondos Regina (Kökényessy Ági), valamint a nekik évtized óta a szelet csapó vőlegények, Bakk Lukács (Kaszás Gergő) és Préda Máté (Máté Krisztián) évődésekor még székelyesen vidám: hol dicsérik, de méginkább ugratják egymást a párok tagjai, akár vígjátékra is gondolhatna a néző. A hangulat azonban egycsapásra fagyossá válik, amikor megjelenik a nővérek húga, az éppen eladósorba serdülő Magda (Bocskai Virág), s vele a neki szívét ígérő legény, Kömény Móka (Kecskés Alexisz). A két, az esküvőjét immár foggal-körömmel kicsikarni akaró nő nem is tudja, kire vesse magát vércseként: a kelendőségére épp csak eszmélő húgra, vagy az új lehetőséget magában rejtő sihederre. De felbuzog a vér a férfiakban is: előbb a fiatal, csinos lányra, majd mivel nem adja magát, haragjuk fordul a szerelmes fiú felé.

Kettős érzés fut ekkortól végig a színpadon: a fiatalok szerelmének szerencsés beteljesülése mellett immár az életükért is izgulhatunk; az egymást bolondító, elkeseredettségükben hol egymás, hol a fiatalok ellen forduló mátkapárok pedig hol ellenségeink, hol abbeli reményeink tárgyaivá válnak, hogy talán mégis visszatalálnak a józan útra.

A Tamási Áron által immár majdnem egy évszázada papírra vetett történet csak a Pallós Nelli által megálmodott és a játéknak több fordulattal szolgáló, mítikus jegyeket is magában hordozó díszleteiben és jelmezeiben, s nyelvjárásában enged arra következtetni, hogy a történet valamikor „réges régen” és nem itt játszódik. Mondanivalója mai, s ugyanolyan tiszta érzelmeket mutat fel erényül a darab végén, mint amilyen szennyes a szándéka minden, a máséra, a meg nem érdemeltre vágyónak.

A történet fonalában a megcsömörlött gonoszok és a tiszta szívű, egymás mellett végig kitartó igaz szerelmesek közt az igazságot a jólelkű pap (Erdélyi Gábor) és Mókát igazi anyai szeretettel óvó, de szárnyalni hagyó Kömény Ignácné (P. Kerner Edit) igazgatja, míg az álom és valóság, keserű ébrenlét és túlvilági csoda, veszély és szerelem, varjak és énekes madarak közti mezsgyét a Nógrád Táncegyüttes tagjai (Kovács József, Fancsik Panna, Szabó-Boros Anna és Vágvölgyi Zsófia) által a tánc nyelvén megformált fekete lidércek teszik még nyomatékosabbá.

A történetnek, mint minden mesének - szóljon az haramiákról vagy tündérekről - vége lesz. A Zenthe Ferenc Színház Énekes madár című előadásának próbáinak is vége, a darab elkészült. S mindaddig, míg az igazi premier, a közönséggel együtt megélt első játék ideje el nem érkezik, e tündérmese el nem árult titka itt lebeg felettünk...