Nemcsak a hústól, hanem például a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól és a wellnestől való tartózkodást is jelentheti.
Szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Nagyböjt első napján, hamvazószerdán Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek délután öt órakor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - tájékoztatta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
A keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitük elmélyítésével, kiengesztelődéssel és böjttel készülnek húsvét ünnepére - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nagyböjt latin elnevezése (quadragesima) negyvenet jelent, azt a negyven napot jelöli, ami hamvazószerdán kezdődik és húsvétvasárnap ér véget. A böjtöt tartó ember külső jellemzői közé tartozik a bűnbánó öltözéke, a hamu fejre szórása vagy a tartózkodás az ételtől, italtól. A böjt célja az ember Isten előtti megalázkodásának kifejezésre juttatása volt. Ugyanakkor a próféták hangsúlyozták, hogy a külső, fizikai böjt belső megújulást kell, hogy szolgáljon, és ennek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia.
Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába. Az ő példája nyomán böjtöltek az első keresztények például a keresztény elöljárók kiválasztásakor. Ennek "üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására" - fogalmaztak.
A XI. századig a böjt olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit nem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak - írták. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.
Hozzátették: a mai kor embere számára a böjt nemcsak a hústól, hanem például a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől való tartózkodást is jelentheti, de "mindez mit sem ér, ha nem jár belső megújulással (...), amelynek végén Istenhez kerülünk közelebb".
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.