Salgótarján várossá nyilvánításának 99. évfordulója, valamint a magyar kultúra napja alkalmából tartottak díszünnepséget szerdán a nógrádi megyeszékhelyen. Az eseményen átadták az önkormányzat által alapított díjakat, Salgótarján díszpolgárává Juhász Tibor közgazdászt, korábbi alpolgármestert választották.
A koronavírus-járvány miatt a program közönség nélkül zajlott. A díjátadást, valamint Fekete Zsolt polgármester beszédét élőben közvetítette a városi televízió.
1922. január 27-én a város első polgármesterévé Förster Kálmánt választották, aki egészen 1943-ig töltötte be a tisztséget. Rá emlékezve a város vezetői koszorút helyeztek el a Förtster-szobornál és a Kohász Művelődési Központ falán lévő emléktáblánál.
Fekete Zsolt polgármester beszédében elmondta, hogy a kormány tavaly összesen 482 millió forint rendkívüli támogatást nyújtott a városnak, ezzel kompenzálva az elvonások és a bevételkiesés egy részét. Ez lehetőséget nyújt, hogy az idei költségvetést, további szigorításokkal ugyan, de biztonsággal tartani tudják - fűzte hozzá.
A díszünnepségen átadták a város elismeréseit is. A díszpolgári címet Juhász Tibor, az Ötvözetgyár egykori gazdasági igazgatóhelyettese, 2006-tól négy évig a város volt alpolgármestere kapta.
A Pro Urbe díjat posztumusz kapta meg a tavaly augusztusban elhunyt Palásthy Tamás, aki ügyvédi munkája mellett a Salgótarján Helyi TDM Közhasznú Egyesület elnöke és a Novohrad-Nógrád Geopark Kft. jogelődjének egyik alapító tagja volt, elnöki tisztséget töltött be az SBTC Egyesületben is.
A Pro Arte díjat Komka Péter fotóriportnek, az MTVA/MTI munkatársának ítélték. Komka Péter háromszor nyerte el a vidéken dolgozó legjobb fotóriporter különdíját a Magyar Sajtófotó Pályázaton, nyolc éve a Medvesi Fotómaraton egyik főszervezője.
Mindezek mellett több más díjat is átadtak.
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.