A Pulykatelepen található fasoron lesznek az új fészkek.
Január 21-én, Szécsény belvárosában három helyszínen távolítottak el közel 50 db varjúfészket. A következő lépés a madarak számára kedvelt fák megmetszése oly módon, hogy ne maradjon olyan ágvilla, amire új fészket tudnak építeni.
Ezután kerül sor az elbontott fészkekkel azonos számú fészek építésére és telepítésére a Bükki Nemzeti Park szakemberei által kijelölt, Pulykatelepen található fasoron. A vetési varjú védett madárfaj. Költőhelyeinek, fészkeinek az eltávolítása csak abban az esetben engedélyezett, ha helyette más helyszínen új fészkek építésére kerül sor.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.