2025.07.10, Csütörtök

Helyi hírek

Adventi ünnepi rendezvénnyel zárta az évet a Rákellenes Liga

2016.12.19

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a STÉCÉ Kávéház Galériatermében tartotta adventi ünnepi rendezvényét mintegy 140 fő részvételével.

Drogprevenció Balassagyarmaton

2016.12.16

A kábítószer-fogyasztás és az iskolai erőszak veszélyeivel ismerkedhettek meg a diákok.

Módosult a szociális ellátásokról szóló rendelet Salgótarjánban

2016.12.12

A módosított rendelet 2016. november 30-án már hatályba lépett, tekintettel arra, hogy a tél beállta előtt még több kérelmező vehesse igénybe a szükséges ellátási formát.

Szakmai nap lesz a Megyei Könyvtárban

2016.11.25

November 28-án rendezik meg a könyvtár szakmai napját, majd utána az idén 40 éves Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete Ünnepi taggyűlésére kerül sor.

Az Autizmus Világnapjára emlékezve

2016.11.24

A szülők java része nagyon kedveli, ha a gyermekek fellépnek zenével, mesejátékkal, verssel. Ezért ezen az ünnepnapon az autizmussal élő gyermekek műsora állt a középpontban. 

Közlekedésrendészeti szakemberek képzése Nógrádban

2016.11.18

Hollókőn tartották meg a közlekedésrendészeti osztályvezetők továbbképzését.

Állásbörzét szerveznek Rétságon

2016.11.17

A Nógrád Megyei Kormányhivatal november 21-én hétfőn a Rétsági Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán várja a munkalehetőségek után érdeklődőket.

Új rádióadó kezdi meg működését Balassagyarmaton

2016.11.12

Az új helyi rádióadó november 16-án kezdi meg sugárzását Balassagyarmaton és 40 kilométeres körzetében.

Törvénytervezetek hátterét ismerték meg

2016.11.08

Salgótarjánban, a Megyeháza nagytermében tartotta soron következő összejövetelét a Magyar Jogászegylet Nógrád Megyei Szervezete.

Szilváskő, ahonnan látszik fél Magyarország

2016.10.30

A környék természeti csodákat kínál a turistáknak.

Kész arzenál a ceredi férfiaknál

2016.10.28

Elfogtak két ceredi férfit a rendőrök, az apánál és fiánál engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket találtak.

Biomed tókerülő futás - közel négyszáz indulóval

2016.10.25

Hét végén, kellemes őszi idő fogadta azt a közel négyszáz, az ország minden tájékáról és külföldről, Szlovákiából érkezett futásra, kocogásra vállalkozó igazolt és amatőr sportolót kiegészülve az óvodásokkal, akik az idei, Palotáson megtartott jubileumi Biomed tókerülő futáson rész vettek.

Időseket köszöntöttek

2016.10.24

“Hol van az a nyár” címmel rendezett az idősek világnapjához kapcsolódó találkozót, ünnepi műsort a Belvárosi Nőklub a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.

Nógrádban lesz az országos terepduatlon döntő

2016.10.20

November 12-én Nőtincsen kerül megrendezésre az idei Terepduatlon országos bajnokság, amely a Szent Márton napi Duatlon Fesztiválon kapott helyet. A település korábban tereptriatlon versenyeknek adott helyet, de őszi terepen még nem volt ilyen.

56-os megemlékezés Bátonyterenyén

2016.10.19

Már pénteken megkezdődnek a programok filmvetítéssel, szombaton kispályás labdarúgótornával, majd a vasárnapi megemlékezésekkel folytatódnak.

Hosszúra nyúlt kirándulás

2016.12.19

A bátonyterenyei rendőrök találták meg a Mátrában eltévedt házaspárt.

Útjára indult a Vándor Betlehem Pásztón

2016.12.16

A pásztói Szent Rita Karitászcsoport szervezésében, lelkes gyerekekkel és ifjakkal indult el a Vándor Betlehem.

Értékes alkotással gazdagodott a Dornyay Béla Múzeum

2016.12.11

Majzik Mátyás (1902-1985) Kazár egykori körjegyzőjének portréját fia ajándékozta Salgótarján képzőművészeti múzeumának.

Harmadszorra rendezték meg a Focizzunk Szandikáért kupát

2016.11.24

Ismét kellemesen zárult a beteg kislány megsegítéséért létrehozott kispályás jótékonysági torna. A befolyó összeget a kislány rehabilitációjára fordítják.

Új polgármestere lesz Erdőtarcsának

2016.11.23

Polgármestert választanak vasárnap Erdőtarcsán; az időközi választást az előző településvezető lemondása miatt kellett kiírni a Nógrád megyei faluban.

Palotáson önkormányzatot, Cserhátszentivánban polgármestert választanak vasárnap

2016.11.18

Nógrád megyében két időközi választást tartanak vasárnap. Cserhátszentivánban a polgármester halála miatt új településvezetőt, Palotáson önfeloszlatás miatt új polgármestert és képviselő-testületet választanak.

Életvédelmi konferencia Salgótarjánban

2016.11.14

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság 11. alkalommal rendezte meg „Életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatai" elnevezésű szakmai konferenciáját.

Toborzással egybekötött nyílt nap

2016.11.11

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság épületében várták az érdeklődőket.

Újabb hat leendő diplomás fiatal került be az ösztöndíjprogramba

2016.11.07

Az ösztöndíjprogramban a rendelet értelmében eredendően évente 5 fő ösztöndíjas támogatására volt lehetőség. Ez a szám bővült, köszönhetően annak, hogy 2015-től a város polgármestere és alpolgármesterei fizetésükből, a közgyűlés tagjai pedig tiszteletdíjukból ajánlanak fel havi rendszerességgel az ösztöndíjalapba. Ez fedezi további ösztöndíjasok támogatását is.

Az aerobik-sportedző, aki megmozgatja a környék lakóit

2016.10.29

A Coca-Cola Testébresztő Díj célja, hogy elismerjék azokat a szakembereket, akik helyi szinten sokat tesznek közösségük építéséért, így népszerűsítve a kiegyensúlyozott életmódot és a szabadidősportokat. Az elismeréssel járó 2 x 500 000 Ft-ot a két nyertes a közösségi sport további fejlesztésére fordíthatja.

Tíz éve alakult meg a salgótarjáni Penge Vívóakadémia

2016.10.27

Vertich Tamás vezetésével eredményes kis csoport alakult ki, a lelkes fiatalok méltóképpen őrizték a nógrádi megyeszékhely roppant eredményes vívósportjának hagyományait. Összefoglaltuk, mi történt ebben az egy évtizedben.

Pál Józsefre emlékeztek

2016.10.24

A néhai író-költő előtt tisztelegve második alkalommal szervezték meg a programot, mely a salgótarjáni régi temetőben Pál József sírjának megkoszorúzásával kezdődött.

Helyreállítják a Kazinczy utat a rézsűcsúszás után

2016.10.21

A helyreállításra Salgótarján önkormányzata vis maior pályázat keretében 27.000 e. Ft támogatásban részesült, a kivitelezési munka értéke 41.085 e Ft. A munkálatok befejezési határideje 2016. december 23.

Salgótarjánban futással emlékeznek

2016.10.20

Salgótarjánban jubileumi emlékfutást szerveznek, Hugyagon emlékművet avatnak az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján rendezett ünnepi megemlékezéseken.

A közművelődési intézmények fontosságáról tanácskoztak

2016.10.18

A vidéki közművelődés aktuális helyzetéről és fejlődési lehetőségeiről tartottak országos konferenciát a József Attila Művelődési Központban. Az országos szakmai találkozó szorosan kapcsolódott a művelődési központ fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő rendezvénysorozathoz.