2017.01.17
A húsz nógrádi futó közül a legjobb helyezést a 10 kilométeren rajthoz álló Vidomusz Mónika (Balassagyarmat) érte el, aki a közel háromszáz induló között szerezte meg a hatodik helyet. A másik két távon a pásztóiak remekeltek. A legrövidebb, 5 kilométeres penzumon Tóth Gábor, illetve Mender Laura volt a legjobb nógrádi, míg a félmaratoni fő számon Kürti Zoltán mindössze 3 percet tudott ráverni Bátka Nikolettára.
2017.01.16
A Nógrád megyei Szécsényben élt.
2017.01.14
Az otthonban 2016-ban ötvenkilenc felnőtt és százhúsz gyerek kapott elhelyezést.
2017.01.11
A jeges tél következtében az erdei aszfaltozott utakon is veszélyes a közlekedés.
2017.01.06
Emléktáblát avattak nemrégiben a nógrádi plébánián Szarvas András atya, cibakházi plébános emlékére. Szarvas Andrást 2013. szeptember 10-én gyilkolták meg otthonában.
2016.12.23
A ZÚTE nyílt gyalogtúrát hirdet december 26-án a Salgótarján Tóstrand – Kőbányai út – Karancs kilátó – Kápolna- hegy – Kőbányai út – Tóstrand útvonalon.
2016.12.20
Jótékonysági akció keretében ételt osztottak a rászorulóknak a bátonyterenyei Városházán. A menü babgulyás volt, friss kenyérrel és meleg teával. 300 adaggal készültek a szervezők. Mindezek mellé kaptak még az oda látogatók almát és szaloncukrot is
2016.12.19
A bátonyterenyei rendőrök találták meg a Mátrában eltévedt házaspárt.
2016.12.16
A pásztói Szent Rita Karitászcsoport szervezésében, lelkes gyerekekkel és ifjakkal indult el a Vándor Betlehem.
2016.12.11
Majzik Mátyás (1902-1985) Kazár egykori körjegyzőjének portréját fia ajándékozta Salgótarján képzőművészeti múzeumának.
2016.11.24
Ismét kellemesen zárult a beteg kislány megsegítéséért létrehozott kispályás jótékonysági torna. A befolyó összeget a kislány rehabilitációjára fordítják.
2016.11.23
Polgármestert választanak vasárnap Erdőtarcsán; az időközi választást az előző településvezető lemondása miatt kellett kiírni a Nógrád megyei faluban.
2016.11.18
Nógrád megyében két időközi választást tartanak vasárnap. Cserhátszentivánban a polgármester halála miatt új településvezetőt, Palotáson önfeloszlatás miatt új polgármestert és képviselő-testületet választanak.
2016.11.14
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság 11. alkalommal rendezte meg „Életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatai" elnevezésű szakmai konferenciáját.
2016.11.11
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság épületében várták az érdeklődőket.
2017.01.16
Megnyílt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók fotóiból készült tárlat és Kiss Péter személyes tárgyaiból összeállított kiállítása a Geocsodák Házában.
2017.01.14
Egy 8 elemes, 90 m2-es pályát vehetnek majd birtokba a helyiek.
2017.01.12
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság szakemberei, az illetékességi területen működő polgárőr egyesületek képviselőivel tartották meg koordinációs értekezletüket.
2017.01.09
A Ferencvárosi Sasok sikerével ért véget a 8 csapatos Gabora-gála, a bevételt idén a Kodály Zoltán Általános Iskola Pro Arte Musica Alapítványa kapja.
2017.01.03
A Bakancslista stábja szakadó esőben vágott neki a Terénytől Becskéig tartó túrának, és bár csak vízre és sárra készültek, ezeknél jóval több érdekességben volt részük.
2016.12.22
Az ellenőrzések alapján az ÁSZ Salgótarján polgármesteréhez kettő, a Dornyay Béla Múzeum igazgatójához 19, a Salgótarjáni Költségvetési Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatójához további hat javaslatot juttattak el. Az érintetteknek a javaslatok alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
2016.12.19
A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a STÉCÉ Kávéház Galériatermében tartotta adventi ünnepi rendezvényét mintegy 140 fő részvételével.
2016.12.16
A kábítószer-fogyasztás és az iskolai erőszak veszélyeivel ismerkedhettek meg a diákok.
2016.12.12
A módosított rendelet 2016. november 30-án már hatályba lépett, tekintettel arra, hogy a tél beállta előtt még több kérelmező vehesse igénybe a szükséges ellátási formát.
2016.11.25
November 28-án rendezik meg a könyvtár szakmai napját, majd utána az idén 40 éves Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete Ünnepi taggyűlésére kerül sor.
2016.11.24
A szülők java része nagyon kedveli, ha a gyermekek fellépnek zenével, mesejátékkal, verssel. Ezért ezen az ünnepnapon az autizmussal élő gyermekek műsora állt a középpontban.
2016.11.18
Hollókőn tartották meg a közlekedésrendészeti osztályvezetők továbbképzését.
2016.11.17
A Nógrád Megyei Kormányhivatal november 21-én hétfőn a Rétsági Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán várja a munkalehetőségek után érdeklődőket.
2016.11.12
Az új helyi rádióadó november 16-án kezdi meg sugárzását Balassagyarmaton és 40 kilométeres körzetében.
2016.11.08
Salgótarjánban, a Megyeháza nagytermében tartotta soron következő összejövetelét a Magyar Jogászegylet Nógrád Megyei Szervezete.