2020.10.28
A labdarúgó Magyar Kupa főtábláján a második fordulót rendezték.
2020.10.14
A tavalyi 11 után idén újabb 4, a nemzetiszocializmus áldozataira emlékező, úgynevezett botlatókövet helyeztek el Salgótarjánban: egyet a Madách Imre Gimnázium előtt a tavaly ugyanitt elhelyezett kő mellett, hármat pedig a Fő téren.
2020.10.06
A klub 1920. május 13-án alakult meg a munkások sportköreként, és 1925-ben, a helyi bányavállalat támogatásának elnyerésével vette fel nevébe a bányászt rövidítő B betűt.
2020.09.29
A labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 11. fordulóját játszották.
2020.09.12
Megérkezett az önkormányzathoz az a két elektromos autó, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium megyei jogú városok számára, villanyautók vásárlására kiírt pályázatán elnyert 30 millió forintból - amit kizárólag erre a célra lehetett fordítani - szerzett be a város.
2020.09.06
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert az egyik képviselő januárban személyes okokra hivatkozva lemondott.
2020.09.04
Elsősorban a jelzőlámpás kereszteződéseket és a gyalogosátkelő-helyeket figyelik a drónokkal.
2020.09.02
Kiosztották az emlékgyűrű elismerést is, ami azon Nógrád megyei színészeket, színházcsinálókat illet meg, akik évek óta tevékenyen vesznek részt a megyei színházi élet felvirágoztatásában.
2020.09.01
Az intézkedést a koronavírus-fertőzöttek megugró száma miatt vezették be.
2020.08.31
Szeptemberben állítják színpadra a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékot, októberben a Dollárpapát mutatják be, A nagymama című vígjátékot pedig decemberben nézhetik meg a nézők.
2020.08.14
A közelmúltban a már rossz állapotú aszfalt helyett új térkőburkolatot kapott a Rákóczi úti járda Förster Kálmán emlékpark előtti szakasza, melyben eltérő színnel egy biztonsági sávot is kialakítottak, hiszen a járda egy része egyben Salgótarján egyik legforgalmasabb buszmegállója is.
2020.08.07
Az érzékeny lakosságcsoportba tartozók számára a déli, illetve a kora délutáni órákban nem javasolják intenzív fizikai munkavégzést, sportolást a szabadban.
2020.08.05
A torna végeztével az All Star csapatok tagjait is kihirdették, négy salgótarjáni is helyet kapott az álomcsapatokban.
2020.08.04
A lakásárak stagnálására, csökkenésére lehet számítani a szakértői várakozások szerint - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből, melyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.
2020.07.21
A vasárnapi Salgó Rallye-n közel 200 autó állt rajthoz, hiszen a salgótarjáni verseny nem csupán az idei magyar ralibajnokság nyitófutama volt, hanem a Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) versenye is, így jó pár külföldi páros is szerepelt a mezőnyben.
2020.10.26
A Keleti csoportban éllovas Tiszakécske zsinórban kilencedik győzelmét aratta.
2020.10.07
Hivatalosan is átadták a Salgótarjáni Járási Hivatal Útügyi Osztályának megújult épületét, mely egyben a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpontnak is otthont ad. Ez már a hetedik olyan kormányhivatali ingatlan Nógrád megyében, amelyet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásából sikerült felújítani.
2020.10.01
A vádlottak az évek során összesen 9 millió 300 ezer forintot csaltak ki 373 sértettől.
2020.09.17
A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton több száz rendezvény, több mint kétszázötven vezetett séta és közel háromszáz rejtett hazai műemlék várja az érdeklődőket országszerte ingyenes programokkal 2020. szeptember 19-20. között. Szombaton Salgótarjánban a Modern Városok Program támogatásából megújult Kisboldogasszony templommal is megismerkedhetnek az érdeklődők egy épületbejárás során.
2020.09.08
Az érvényes szavazatok 47,93 százalékát megszerezve, a függetlenként induló Turcsány László nyerte Salgótarján 3. számú választókerületében az éppen az ő lemondása miatt szeptember 6-ára kitűzött időközi önkormányzati képviselő-választást.
2020.09.05
A harmadosztály második helyezettjéhez látogat a középcsapatnak számító SBTC.
2020.09.03
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020. augusztus 31. és október 7. között mintegy 14 000 címet érintő próbafelvételt hajt végre a 2021. évi népszámlálás előkészítése érdekében.
2020.09.01
Vasárnap 2717 helybéli voksolhat reggel 6-tól este 7 óráig hét választókörzetben.
2020.08.31
Nyáron a déli, kora délutáni órákban a koncentráció jellemzően magas, emiatt a krónikus légúti betegségben szenvedők légúti irritációt, légzési nehézséget, köhögést tapasztalhatnak.
2020.08.19
Újabb 21 gyermek vehetett részt a Salgótarjánban megszervezett nyári napközis táborban.
2020.08.08
Hivatása iránti elkötelezettsége, színvonalas tollforgatói munkássága, írói hagyatéka folytán méltóvá vált a megyeszékhely és Nógrád lakosságának elismerésére.
2020.08.07
Az új onkológiai központ négyszintes lesz, összesen csaknem 3500 négyzetméter alapterülettel.
2020.08.05
A rétsági és balassagyarmati hivatásos tűzoltók létraszer és motoros láncfűrész segítségével avatkoztak be, és eltávolították a gyalogosforgalmat veszélyeztető ágakat.
2020.08.02
Augusztus 3-án Salgótarjánba érkezik a 150 éves a Magyar Tűzoltóság című vándorkiállítás és augusztus 7-ig lesz megtekinthető a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.
2020.07.20
Hétfőtől ingyenesen használható a Pécskő úti új műfüves ovifoci pálya, azonban az igénybevételéhez - arcképes igazolvány bemutatásával - be kell jelentkezni a szomszédos Városi Tanuszodában.