2023.06.03
A kormányhivatal felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a bátonyterenyei kormányablak - előre tervezett informatikai karbantartások miatt - 2023. június 27-én (kedden) nem fogad ügyfeleket.
2023.03.28
A Nógrád vármegyei városban meghosszabbítanak egy utat és járdát is építenek.
2022.12.09
Energiatakarékossági okokból négynapos munkahétre tért át a Bátonyterenyei Járási Hivatal, a kormányablak és a Hatósági és Gyámügyi Osztály péntekenként zárva tart, ugyanakkor hétfőtől csütörtökig kibővített ügyfélfogadással működik.
2022.10.13
A projekt a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából készül, a Colas Út Építőipari Zrt. és a fővállalkozó HE-DO Építő Zrt. alvállalkozójaként a HE-DO Kft. kivitelezésével.
2022.09.24
A Mészáros és Mészáros, illetve az Euroaszfalt konzorciuma jelentősen fejlesztette a térség szennyvízkezelő- és feldolgozó hálózatát.
2022.08.22
A díjakat a Bátonyterenyei és a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai vehették át az államalapítás ünnepén.
2022.04.14
A 23-as és 25-ös főutak által alkotott útvonalon Bátonyterenyénél elkerülő és bekötő úton dolgozik majd a Colas és a HE-DO, az Ózd-közeli Borsodnádasdnál pedig szintén a HE-DO építkezik majd, itt a SWIETELSKY-vel együtt.
2022.03.29
A Colas és a HE-DO kivitelezésében közel 4,5 kilométernyi út jön létre új nyomvonalon.
2021.09.02
Időseket oltanak a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagjával Bátonyterenyén, a Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthonában 2021. augusztus 31-én.
2021.02.19
A 20 megawatt teljesítményű, Mátraverebély és Bátonyterenye között kiépített napelempark 11 ezer család villamosenergia ellátását biztosítja majd legalább 25 éven keresztül.
2020.10.01
A kiviteli tervek várhatóan 2021 végére készülnek el a 23-as és 25-ös főút felújításához.
2020.07.14
Bűn- és baleset-megelőzési ismereteket szerezhetett a több, mint 80 táborozó gyermek.
2020.03.23
Az elmúlt hétvége is szabadtéri tüzekkel kezdődött. Péntek este egy raktárépület is teljes terjedelmében égett Bátonyterenyén. Vasárnap pedig egy kiránduló is kisebb bajba került, illetve egy fa is gondot okozott.
2020.01.02
Lakástűz-bemutatót tartottak a tűzoltók kedden és szerdán iskolások számára.
2019.11.20
Bátonyterenye és Mátraverebély területén épített 20 megawatt teljesítményű napelemparkot a Greentechnic Hungary Kft.; a társaság 21 darab 500 kilowattos kiserőművet csatlakoztatott az Émász közcélú hálózatához - közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség az MTI-vel szerdán.
2023.05.31
A Bátonyterenyei és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője számolt be az elmúlt évi munkájáról az önkormányzat képviselő-testülete előtt.
2022.12.11
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő csütörtök este egy Ózdi úti lakásban, Bátonyterenyén. A helyi hivatásos tűzoltók az eredeti állapotok visszaállítása után vizsgálták a lakásban a levegő összetételét. A fürdőszobában, a gázüzemű vízmelegítő közelében méréseik kimutatták a veszélyes gáz jelenlétét. Az egység a helyszínt átadta a gázszolgáltató munkatársainak. A készülék jelzésének köszönhetően személyi sérülés nem történt.
2022.11.07
A jubileum alkalmából november 3-án megrendezett ünnepségen a rendőrkapitányság teljes állománya felsorakozott.
2022.09.26
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói visszaadták a helyi lakos részére az ellopott díszkardot, amelyet előzőleg a rendőrség adományozott számára.
2022.09.23
A Colas és a HE-DO kivitelezésében a település átkelési szakaszát is korszerűsítik és az északi-déli irányú összekötő út is megvalósul.
2022.05.30
Az új út mellett vasúti átjáró, kerékpáros aluljáró és közúti Zagyva-híd is létesül a Penta munkájával.
2022.03.30
A városban már működő ipari övezet mellett egy újat is kialakítanak Bátonyterenyén - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Bátonyterenyén, a beruházás alapkőletételi ünnepségén.
2022.02.05
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság, Mátraverebély Község Önkormányzata, valamint a településen működő Összefogás Polgárőr Egyesület képviselői tartottak megbeszélést a rendőrség és a polgárőrség közös szolgálatának ellátásáról.
2021.07.10
85 ezer négyzetméteres területen működik a gyár, és évente 50 ezer tonna hulladékot hasznosítanak újra.
2020.11.08
A tűz miatt tizenegy ember elhagyta a társasházat, de az épület nem telítődött füsttel, így a lakók hamar visszatérhettek.
2020.09.22
Vagyonvédelmi és áldozatvédelmi tanácsokkal várták az érdeklődőket a bűnmegelőzési szakemberek.
2020.04.21
Egészségügyi eszközöket adományozott az új koronavírus-járvány sújtotta testvérvárosainak, köztük Bátonyterenyének a kelet-kínai Csiangszu tartományban fekvő Huajan.
2020.02.10
A Mátra lábánál elterülő Maconkai-víztározó Nógrád megye legnagyobb felületű állóvize, ontja magából a méretes halakat.
2019.12.21
A salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kozmetikus tanulói szakmai gyakorlaton vesznek részt a bátonyterenyei Ezüstfenyő Idősek Otthonában 2019. december 18-án.
2019.11.11
A kormányhivatal szervezésében Balassagyarmat és Salgótarján után ezúttal Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központban várják az álláskeresőket és a munkaerőpiaci képzések után érdeklődőket 2019. november 13-án (szerdán) 10 és 12 óra között.