2024.12.03, Kedd
Új út épült Nógrádban - felhajthatnak az autósok Bátonyterenye elkerülőjére

Új út épült Nógrádban - felhajthatnak az autósok Bátonyterenye elkerülőjére

magyarepitok.hu

2023.12.22. 10:00

A 23-as főút komplex beruházására a Colas és a HE-DO szerződött.

Régen várt projektben adták át koronaélen belül Bátonyterernye 2,3 kilométer hosszú, 2x1 sávos elkerülőjét (Kisterenye és Nagybátony közvetlen összeköttetését valósították meg így, három körforgalommal), valamint a Nógrád vármegyei város 2,19 kilométeres, 2x1 sávos észak-déli összekötő útját. Mindkettőt a Colas Út Zrt. és a HE-DO alakította ki.

 

 

Mint a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményében hangsúlyozza ennél a projektelemnél, Bátonyterenye területét több vízfolyás és vasúti pálya is tagolja. A Zagyva-patakot három helyen, a Kazár-patakot két helyen, a Tarján-patakot egy helyen, a vasutat pedig három helyen keresztezi a nyomvonal. Ennek megfelelően a vállalkozó feladata volt 7 db híd műtárgy és 2 db új szintbeni vasúti átjáró megvalsítása. Megemlítik még, hogy a fejlesztés még 392 méter burkolt út és 215 méter kerékpárút építését is tartalmazza, számos más feladattal együtt.

 

 

A 23-as főúthoz kapcsolódó komplex fejlesztés fent említett két elemén már haladhat december 22-től a közlekedés, bár egyes munkákat még elvégeznek tavaszig - a forgalom korlátozása nélkül. A fejlesztés alapkövét 2022 szeptemberében tették le.

 

Ez következik 2024-ben

A beruházás harmadik eleme Bátonyterenye átkelési szakaszának kialakítása, ahol szintén a Colas és HE-DO konzorciuma vállalta a munkát és a jelenlegi 23-as főút átépítése történik meg 2,256 kilométeren. A beruházás ennek a részének kivitelezése is folyamatban van, a tervek szerint Bátonyterenye átkelési szakaszán 2024. januárjában kezdődik meg a Tarján-patak feletti híd bontása és újjáépítése (ez teljes útzár alatt végezhető), valamint a támfalépítés is, illetve 2024-ben készül el a kopóréteg. A most átadott két projektelem az átkelési szakasz munkálatai során terelőútként szolgál majd.

A fejlesztéssorozatról részletesen legutóbb itt számoltunk be.

 

 

Öt év alatt 2700 milliárd forintnyi fejlesztés

Az eseményen felszólalt Ágh Péter, az ÉKM államtitkára és kifejtette:

az elmúlt 12 év munkájának köszönhetően - a folyamatban lévő fejlesztésekkel együtt - az ország településeinek közel 73 százaléka lesz elérhető 30 percen belül kétszer kétsávos úton, ez a lakosság mintegy 89 százalékát szolgálja ki biztonságos módon.

 

 

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben az Építési és Közlekedési Minisztérium a jogelődjével együtt 460 kilométernyi gyorsforgalmi utat építtetett, 260 kilométer főutat fejlesztettek és 27 balesetveszélyes csomópontot alakítottak át körforgalommá összesen mintegy 2700 milliárd forintból. Csak idén is majdnem 70 kilométer főutat és 34 kilométernyi egyéb utat adtak át hét balesetveszélyes csomópont átépítése mellett és két Ipoly-híddal együtt - derült ki szavaiból.

Az ünnepélyes átadón részt vett Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője és Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere is.

 

 

Helyi hírekútépítésBátonyterenye23-as útelkerülő út