2017.12.22
Bátonyterenye főterén december 21-én ünnepi rendezvény keretében átadták az új, hazai gyártású HEROS-RÁBA AQUADUX-X 4000-es gépjárműfecskendőt a bátonyterenyei katasztrófavédelmi őrsnek.
2017.10.26
Vujity Tvrtko motivációs előadása, a Túl minden határon Salgótarjánban, Bátonyterenyén és Szécsényben is látható, hallható lesz a jövő év elején.
2017.09.28
A füleki várat, a bátonyterenyei kastély épületeit és a somoskői várhoz vezető utat is felújítják.
2017.09.06
A Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség idén tizedik alkalommal rendezte meg megyei polgárőr napját.
2017.08.02
A világcsúcsok és a csúcsversenyzők csatája, egyben Magyarország legtöbb megrendezett versenyt felmutató bojlis sorozata folytatódik szeptemberben.
2017.07.05
Halőrök és rendőrök tartottak közös ellenőrzést a Maconkai-víztározó és tórendszernél.
2017.06.08
A januárban elhunyt ifjabb Szabó István kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész emlékkiállítását nyitják meg pénteken Bátonyterenyén.
2017.05.27
A szenzációs fogás egy 2,45 kg-os, 47 cm-es törzshosszt és 36 cm-es kerületet felmutató csíkos sügér.
2017.05.17
A Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megállapodás értelmében vállalta, hogy támogatja és sajátos eszközeivel közreműködik a tórendszer és környezete természeti értékeinek védelmében.
2017.04.25
Már szinte hagyomány, hogy a Bátonyterenyei Városi Óvodások minden évben találkoznak egymással, és különféle produkciókat mutatnak be a szülőknek.
2017.03.29
Megyei ellenőrző gyakorlatra került sor hétfőn Bátonyterenyén, az Ipari Parkban található bútorgyártó üzemben. A gyakorlaton a bátonyterenyei, salgótarjáni és szécsényi hivatásos tűzoltók, valamint a megyei katasztrófavédelmi szolgálat feladat végrehajtását értékelték.
2016.12.22
Balassagyarmaton, Bátonyterenyén és Pásztón várták az érdeklődőket a szakemberek.
2016.11.24
Ismét kellemesen zárult a beteg kislány megsegítéséért létrehozott kispályás jótékonysági torna. A befolyó összeget a kislány rehabilitációjára fordítják.
2016.10.19
Már pénteken megkezdődnek a programok filmvetítéssel, szombaton kispályás labdarúgótornával, majd a vasárnapi megemlékezésekkel folytatódnak.
2019.09.16
Szeptember 14-én, Bátonyterenyén rendezték meg a XIII. Nógrádi Megyenapot, amelyhez kapcsolódóan Nógrád Megye Önkormányzatának Közgyűlése ünnepi közgyűlést is tartott, ahol kitüntető címeket adtak át – többek között a Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelőjének.
2017.12.20
A program keretében Bátonyterenye településen 12 közfoglalkoztatott segíti 60 idős mindennapi életét, magányának enyhítését.
2017.10.11
A bátonyterenyei gyökerekkel rendelkező Molnár Tibort utcai BMX-ezésben az egyik legprogresszívabb, leggyorsabb ütemben fejlődő BMX-esként tartják számon az országban. Nemrég két versenyen is remekelt.
2017.09.26
Október 1-jén, vasárnap az Európai Madármegfigyelő Napok keretében madárgyűrűzési bemutatóval várják az érdeklődőket Bátonyterenyén.
2017.08.14
Az önkormányzat óvatosságra kéri a lakosságot, mert az év végéig a város lakott területén belül is fognak vaddisznókra vadászni. Ezen időszakban napnyugtától napkeltéig közlekedjen mindenki fokozott óvatossággal.
2017.07.10
16. alkalommal rendezte meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a már hagyományossá vált horgászversenyt a bátonyterenyei Maconkai víztározónál.
2017.07.03
Az elmúlt hetek során a sikeres TOP pályázatok mellett jelentős GINOP-os források is megítélésre kerültek helyben működő cégeknek.
2017.06.02
Bátonyterenyén, az Ózdi út 3/a., a Bátony Tüzép mellett rakhatják le a város lakói a háztartásokban keletkező, szelektíven szétválogatott hulladékot.
2017.05.21
Első ízben rendezte meg a Teret a Tehetségnek Alapítvány azt a családi sportnapot, melynek a bátonyterenyei sportcsarnok adott otthont. A bevételt majd a II. János Pál Pápa Óvoda és Iskola bútorzatának a felújítására kívánják fordítani.
2017.05.11
Bátonyterenye városában a kormány támogatásával több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztés indul el. További milliárdos beruházások bejelentése várható a közeljövőben.
2017.04.21
Ismét megdőlt a tőponty rekord Maconkán. Senki sem fogott még akkorát a tározóban ebből a halfajból, mint amekkorát Orosz Szilárd. A BSHE tagja ugyanis egy 23.87 kilogrammos, 92 cm hosszú, 86 cm kerületű példányt segített a partra a gáti szakaszon.
2017.01.17
A rendezvény lehetőséget teremt a megyei mikro-, kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy elsajátítsák a naprakész üzleti infokommunikációs technológiákat, megismerkedhessenek a munkájukhoz szükséges informatikai eszközökkel, amelyekkel felzárkózhatnak az elektronikus gazdaságba.
2016.12.04
A Nyúl Terméktanács célkitűzése, hogy 2020-ra elérjük a 7 milliós vágónyúlmennyiséget.
2016.11.21
Bátonyterenye területén a Karancs Mentőkutyás Alapítvány ebrendésze rendszeresen végzi a kóbor kutyák befogását.
2020.01.27
A bátonyterenyei rendőrök, valamint a tűzoltók és polgárőrök is összefogtak, hogy teljesüljön egy hat éves kislány álma.
2016.12.20
Jótékonysági akció keretében ételt osztottak a rászorulóknak a bátonyterenyei Városházán. A menü babgulyás volt, friss kenyérrel és meleg teával. 300 adaggal készültek a szervezők. Mindezek mellé kaptak még az oda látogatók almát és szaloncukrot is