2017.03.25
Az autóipari technológiák őrült tempójú fejlődése nemcsak olyan izgalmas újdonságokkal szolgál, mint az önvezető autók, de komoly kihívásokat is jelent a közlekedésbiztonsági szakemberek és a járművezető képzés számára. A közúti közlekedés jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kihívásairól a minap Budapesten tartott konferencián a szakemberek azt mutatták be, miként fog változni az autók és vezetőik kapcsolata, és hogyan lehet erre felkészíteni a ma sofőrjeit.
2017.03.07
A tervek szerint a penészgomba által működő, környezetbarát kullancsirtót idén már alkalmazni is lehet Magyarországon.
2017.01.31
Az interneten keresztül bankkártyával is lehet majd adót fizetni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén fokozatosan vezeti be az új szolgáltatást.
2016.12.27
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet szerint jövőre nő a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér.
2016.11.14
Női raftingozóink csapata csak nemrég jött létre, és máris elcsípett egy bravúrosnak számító 7. helyet a világbajnokságon.
2016.09.20
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatása.
2016.09.08
95 ezer dolgozó fogja tudni másképpen tervezni a jövőjét a bérmegállapodásoknak köszönhetően.
2016.08.11
Az új büntetés-végrehajtási intézetekben várhatóan 2500 fő részére biztosítanak munkalehetőséget, már a toborzás is megkezdődött.
2016.07.30
Figyelem! Augusztus 1-jétől!
2016.06.23
2016.04.14
2016.03.22
Április 5-től üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok – adta hírül a rendőrség.
2015.12.15
2015.12.11
2015.12.09
2017.03.24
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Az órákat vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell állítani, ezzel a módszerrel Magyarország 1980 óta spórol energiát.
2017.02.15
A tervek szerint idén nyáron léphet hatályba a magyar dróntörvény, ami súlykategóriák szerint kötelezi a tulajdonosokat a különböző előírások betartására. Az okozott balesetek miatt kötelező felelősségbiztosítás is lesz.
2016.12.30
Öt hosszú hétvége lesz, közülük kettő is négynapos az idén munkaszüneti nappá nyilvánított Nagypéntek miatt.
2016.11.17
A mostani 120 milliárdos keret bővíthető, és csak az első lépés a későbbi programok sorában, melyek a mostanihoz hasonlóan visszatérítendő hitelt nyújtanak a lakóingatlanok felújításához.
2016.10.05
A kéménytüzek megelőzésére szólítja fel a lakosságot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), miután csak az elmúlt héten huszonegyszer riasztották ilyen esethez a tűzoltókat.
2016.09.20
Országszerte bringás reggelit tart a Magyar Kerékpárosklub, a rendezvény az autómentes naphoz kapcsolódik.
2016.08.18
A korábban átmenetileg a mélyben rekedt öt magyar és egy libanoni sikerrel vette az utolsó akadályokat az abbháziai barlangban – értesült a pestpilis.hu. A Fordított Everest nevű expedíció elsőként készített fotókat a Föld legmélyebb szárazföldi természetes pontjáról.
2016.08.10
Legálissá válhatnak az engedély nélkül létesített kutak, miután megjelent az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2016.07.08
A polgári perrendtartásról szóló 1952 évi III. törvény rendelkezései értelmében a 2016. január 1-től fennálló opcionális időszakot követően 2016. július 1-től kötelezővé vált az elektronikus kapcsolattartás a bíróságokkal a közigazgatási perekben, illetve a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti perekben a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára.
2016.04.18
2016.03.24
2016.01.21
2015.12.14
2015.12.10
2015.12.08