2025.05.09, Péntek

Országos hírek

Karneváli hangulattal várja a nézőket a Fővárosi Nagycirkusz új műsora

2018.01.19

A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál legjobb számaiból válogatott műsorát péntektől március 11-ig láthatja a közönség.

Hamarosan indul a Dal 2018

2018.01.04

Idén is keresi Magyarország dalát a közmédia. A Dal 2018 két felvezetőműsorral indul. Az első szombaton lesz. Már készül a stúdió és a technika, tartanak az előkészületek.

Az illegálisan vett pirotechnikai eszközök veszélyeire figyelmeztet az ORFK

2017.12.28

Aki ilyet vásárolt, "orosz rulettet" játszik; nem tudja, mit vett, nem magyar nyelvű még a használati utasítás sem, tehát ha nem ismeri nagyon jól a terméket, használni sem tudja.

Diákvállalkozókat várnak az országos középiskolás vetélkedőre

2017.11.24

Az országos középiskolás diákvállalkozó vetélkedőre november 30-ig várják a 14-18-éves tanulók jelentkezését - közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára és Szekfü Tibor, a vetélkedőt szervező Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Egy technika, hogy kordában tartsuk az időnket

2017.11.15

Klisévé vált az a gondolat, hogy az idővel nem gazdálkodni kell, hanem megélni azt, ám a napi gyakorlat sokat fejleszthet rajtunk, pláne akkor, ha képesek vagyunk megfigyelni, mi történik velünk.

Novembertől tovább emelkednek a bérek az egészségügyben

2017.11.01

November 1-jétől tovább emelkedik a mentőápolók, a mentőorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Péntektől érkeznek a családtámogatási ellátások

2017.10.31

A szerdai munkaszüneti nap miatt csütörtökön indítják a családtámogatási ellátásokat és a fogyatékossági támogatást, így az utalásokat pénteken írják jóvá.

Mabisz: több mint 300 millió forint kárt okozott a vasárnapi vihar

2017.10.31

A vasárnapi vihar okozta kár becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot, a biztosítók több mint 3200 kárbejelentést fogadtak hétfő délutánig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel kedden.

Novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére

2017.10.28

Novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére, az ápolóké pedig 12 százalékkal - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az M1-en péntek este.

Ennyivel drágul a kötelező gépjármű biztosítás

2017.10.25

A november 2-án induló év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban enyhén növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra számítanak a szakértők.

Még nem késő ellenőriztetni fűtőeszközét!

2017.09.16

Már csak egy hónap és itt a fűtési szezon. A katasztrófavédelem közleményben tájékoztatja az állampolgárokat a megfelelő óvintézkedésekről.

Rossz hír az allergiásoknak: támad a parlagfű!

2017.08.06

Többfelé elérte a közepes szintet a pollenkoncentráció, ilyenkor már érezhetik a tüneteket. Az elsőfokú figyelmeztetést is elrendelték már.

Soha nem látott lehetőséggel tudott élni Magyarország

2017.08.01

A vizes vb-re érkezett turisták kétharmada biztosan visszatér, 80 százalékuk ajánlani fogja ismerőseinek Magyarországot.

Országos tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe

2017.06.22

Június huszadikától újra elrendelte a földművelésügyi miniszter az országos szintű tűzgyújtási tilalmat. Ez vonatkozik az ország teljes területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint az azok határától számított kétszáz méteren belüli területre.

65 településen folytatódik a tanuszodák, torna- és tantermek fejlesztése

2017.06.06

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemére a jövő év során több mint 16 milliárd forintot fordít a kormány.

Játék a múzeummal

2018.01.06

A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma tizenegyedik alkalommal hirdetett rajz- és irodalmi pályázatot általános iskolás tanulók számára Ne égess! címmel. A műveket meghosszabbított határidőig, február 2-ig várják a múzeum címére.

Keddtől már nem büntetik az autópályára betévedt autósokat

2017.12.30

Ehhez 60 percen belül meg kell vásárolniuk egy e-matricát. Az alappótdíj türelmi idejében is enyhül a szigor.

A hétvégén változékony, de melegebb idő várható

2017.12.22

Melegszik az idő, december 24-én többfelé 10 Celsius-fok körüli maximumok várhatók.

Óva int a NAV! - Black Friday az interneten

2017.11.24

A NAV tapasztalatai szerint egyre többen rendelnek a Black Friday idején az internetről. Nem mindegy azonban, honnan érkezik az áru: Magyarországról, az Európai Unióból vagy távolabbról. Az Unión kívülről érkező áruk biztonságos rendeléséhez szolgál hasznos tanácsokkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja.

NFM: ellenőrzik a járművek téli felkészítését a hatóságok

2017.11.03

Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre 2017 november 8. és 10. között

Vihar - még kedden is dolgoztak a károk felszámolásán

2017.10.31

Még kedden is több helyen dolgoztak a vasárnap az országon átvonult vihar okozta károk felszámolásán a katasztrófavédelem és az áramszolgáltatók szakemberei - számolt be az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.

A Nemzeti Közművek novembertől átveszi a Telekom áramfogyasztóit

2017.10.31

November 1-jétől további, mintegy 60 ezer ügyfél energiaellátását biztosítja a Nemzeti Közművek áramszolgáltatója.

Igaz-e, hogy kinyír minket a nagy óraátállítás?

2017.10.31

Van, akit egyáltalán nem érint meg, hogy délután ötkor sötétben megy haza munkából, van, aki hetekig vergődik az álmatlanság miatt, levert, nyűgös és fáradt. Mit tesz valójában az óraátállítás testünkkel és pszichénkkel? Tényleg megviseli a szervezetünket, megzavarja a bioritmusunkat, vagy hiszti az egész? Utánajártunk.

A posta és a vámhatóság felkészült a karácsonyi csomagforgalomra

2017.10.25

Az online vásárlók figyelmét felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.

Fontos a fűtőberendezések rendszeres ellenőrzése

2017.10.02

Sokszor azért következik be baleset, a többi között szén-monoxid-mérgezés, mert a nagy hidegben a lakók eltömítik azokat a légbeeresztő elemeket, amelyek alkalmazását a jogszabályok is előírják.

Több milliárdból újítanak meg száznál is több óvodát

2017.09.04

Összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá 112 önkormányzati óvoda- és konyha megújításához idén a költségvetés - tudatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel.

Minden, amit a 2017/2018-as tanév rendjéről tudni kell

2017.08.03

Nemrégiben jelent meg a 2017/2018-as tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben, mely tartalmazza a tanév kezdetét, végét, a tanítási szüneteket és a vizsgák időpontjait is.

Még mindig lehet igényelni a nyári gyermekétkeztetést a rászorulóknak

2017.07.11

A szülő - ha eddig még nem tette - írásban kezdeményezheti a jegyzőnél az erre vonatkozó igényét.

A nyári szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetű családok gyermekei

2017.06.12

A nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést, a kérelmeket már a napokban be kell adni a helyi jegyzőnek.

Új lehetőségek nyílnak meg az Erzsébet-programon belül

2017.05.29

Három új lehetőség nyílik meg az Erzsébet-programon belül, vasárnaptól a nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-programra