2025.07.10, Csütörtök

Helyi hírek

Nehéz meccs vár a Salgótarjánra az NB III-ban

2020.09.05

A harmadosztály második helyezettjéhez látogat a középcsapatnak számító SBTC.

A levegőből csap le a rendőrség az autósokra Nógrádban

2020.09.04

Elsősorban a jelzőlámpás kereszteződéseket és a gyalogosátkelő-helyeket figyelik a drónokkal.

Népszámlálási próbafelvételt készítenek Salgótarjánban

2020.09.03

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020. augusztus 31. és október 7. között mintegy 14 000 címet érintő próbafelvételt hajt végre a 2021. évi népszámlálás előkészítése érdekében.

Átadták a Vastaps díjakat a salgótarjáni színházban

2020.09.02

Kiosztották az emlékgyűrű elismerést is, ami azon Nógrád megyei színészeket, színházcsinálókat illet meg, akik évek óta tevékenyen vesznek részt a megyei színházi élet felvirágoztatásában.

Látogatási tilalmat vezettek be a salgótarjáni kórházban

2020.09.01

Az intézkedést a koronavírus-fertőzöttek megugró száma miatt vezették be.

Mátraverebély is csatlakozik az emlékhelyek napjához

2020.08.09

A rendezvényt május második szombatján szokták megtartani, idén azonban a koronavírus-járvány miatt augusztus végére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át.

Magas az ózon koncentrációja Salgótarjánban

2020.08.07

Az érzékeny lakosságcsoportba tartozók számára a déli, illetve a kora délutáni órákban nem javasolják intenzív fizikai munkavégzést, sportolást a szabadban.

Új közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban

2020.08.06

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők. Az új napijegy szerdától érvényes.

Az élmezőnyben zárták az országos döntőt a salgótarjáni strandkézilabdázók

2020.08.05

A torna végeztével az All Star csapatok tagjait is kihirdették, négy salgótarjáni is helyet kapott az álomcsapatokban.

A salgói vár, ahogyan még soha senki nem látta

2020.08.03

Nógrádmegyer közelében készült az idei év egyik legkülönlegesebb fotója.

Rétságon épülhet uszoda

2020.07.08

Mintegy 831 millió forintból alakítják ki a két medencés létesítményt.

Már drónnal is ellenőriznek a rendőrök Nógrádban

2020.07.03

A rögzített videó alapján a közlekedésrendészeti szolgálat járőrei a helyszínen egyből intézkedni tudnak a szabályszegőkkel szemben.

Tűzvédelmi tesztekkel teheti próbára tudását

2020.07.02

Ezentúl bárki, akár otthonról is felmérheti tűzvédelmi tudását a katasztrófavédelem interaktív tűzvédelmi tesztjein keresztül.

Kinyitott a salgótarjáni uszoda

2020.07.01

A Város Tanuszoda július 1-től újra várja a vendégeket. Jó idő esetén a napozóteraszt is nyitva tartják.

Megújult az emlékmű Szécsényben

2020.06.30

Az alkotáson többi között olvasható az I. világháborúban hősi halált halt szécsényi honvédek névsora.

Újabb Kajla kisvasúttal utazhatnak a családok a Dunakanyarban

2020.09.04

Augusztus közepéig több mint 30 ezren éltek a lehetőséggel, és jelenleg csaknem félmillió Kajla útlevél van forgalomban.

Látványos ködívet rajzolt a telihold Nógrád megyében

2020.09.03

Az Északi-középhegység ködös részein látványos ködívek jelentek meg az égen a telihold fényében.

Elmaradnak a szeptemberi búcsúk Mátraverebély-Szentkúton

2020.09.02

Már a Kisboldogasszony-nagybúcsút és a körmenetet sem tartják meg.

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Salgótarjánban

2020.09.01

Vasárnap 2717 helybéli voksolhat reggel 6-tól este 7 óráig hét választókörzetben.

Hat premiert mutat be az új évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

2020.08.31

Szeptemberben állítják színpadra a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékot, októberben a Dollárpapát mutatják be, A nagymama című vígjátékot pedig decemberben nézhetik meg a nézők.

101 éves korában elhunyt a szeretett salgótarjáni újságíró

2020.08.08

Hivatása iránti elkötelezettsége, színvonalas tollforgatói munkássága, írói hagyatéka folytán méltóvá vált a megyeszékhely és Nógrád lakosságának elismerésére.

Támogatás érkezik Salgótarjánba a jobb egészségügyi ellátásért

2020.08.07

Az új onkológiai központ négyszintes lesz, összesen csaknem 3500 négyzetméter alapterülettel.

Befejezte az egri Sas út felújítását a HE-DO Kft.

2020.08.06

Az útfelújítás összesen 835 méteres szakaszt érintett, a kerékpárút pedig az észak-déli hálózatba becsatlakozva 870 méteren épült meg.

Több nógrádi településen is munkát adtak a tűzoltóknak a kidőlt fák

2020.08.05

A rétsági és balassagyarmati hivatásos tűzoltók létraszer és motoros láncfűrész segítségével avatkoztak be, és eltávolították a gyalogosforgalmat veszélyeztető ágakat.

Figyelem, Nógrád megyeiek, ennek a dumának nem szabad bedőlni!

2020.08.03

A Magyar Vöröskereszt önkénteseinek adják ki magukat, de valójában csalók.

Nyolcszáz fiatal nyári diákmunkáját támogatja a kormány Nógrád megyében

2020.07.04

A mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban legfeljebb napi 8 órás munkavégzés támogatható.

Palóc Triatlont rendeznek a hétvégén Balassagyarmaton

2020.07.03

Az eseményt immár 34. alkalommal rendezik meg.

Elmaradnak a nyári nagyrendezvények Salgótarjánban

2020.07.02

Elmarad a felvételi ponthatárokat váró Pont Ott Parti, elmaradnak az augusztus 20-i főtéri koncertek és a tűzijáték, valamint a nyárzáró fesztivál is.

A szén-monoxid-mérgezés nyáron is létező veszély

2020.07.01

Sokan a fűtési szezonhoz kötik ezeket az eseteket, holott több háztartásban egész évben gázüzemű, fali vízmelegítővel, kazánnal állítják elő a meleg vizet, így a szén-monoxid-mérgezés veszélye egész évben fenyeget. Fontos, hogy klímát, páraelszívót, vagy beépített szagelszívó-ventilátort szakember telepítsen, hiszen ezek együttes használata is befolyásolja a lakás légáramlását. A nyári melegben lecsökkenhet a kémény huzathatása, így fokozott a veszélye annak, hogy visszaáramlik a szén-monoxid a lakótérbe.

Az Ipoly mentén is folytatódik a szúnyoggyérítés a héten

2020.06.29

Tizenhárom megye kétszáz településén, Budapest több kerületében és a vízpartokon folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese hétfőn.