A Nógrád megyei útszakasz teljes szélességében újult meg a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. munkájával.
Immár teljesen felújított úton haladhat a forgalom a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. munkájának köszönhetően Ecseg és Pásztó között – informálta lapunkat a konzorcium. A projekt a 2126-os jelű út 1,7 kilométer hosszú szakaszt érintette, augusztusban pedig az ünnepélyes átadó is megvalósult.
A Nógrád megyei útszakasz, amelyet már július közepe óta használhatnak az autósok, teljes szélességében újult meg.
A burkolatfelújításra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzési eljárást, mivel az aszfalt felülete egyenetlenné vált, süllyedések, felgyűrődések, valamint kátyúk keletkeztek rajta. A meglévő padka elszennyeződött, az út két oldalán az árok több szakaszon feliszapolódott. Ecseg lakossága ezen az úton tud leghamarabb eljutni Pásztóra, ezért is volt szükség teljes felújítására.
A munkaterületet a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium június 7-én vette át.
A szakemberek a teljes szakaszon hideg remix-technológiával stabilizálták az útalapot, a meglévő burkolatra tíz centiméter vastagságban építették be a kőanyagot finisherrel. Darálás és betömörítés után a teljes felületre két réteg aszfalt került, a kis sugarú ívekben pedig betonelemes rázópadka épült.
A műszaki átadás-átvétel után került sor az útszakasz ünnepélyes átadójára. Az elkészült útfelújítás könnyebbé teszi Ecseg és Pásztó lakóinak közlekedését a két település között.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.