Öt hónapon át tartó kiképzést követően hetvenhárom újonc tűzoltó tett esküt pénteken Budapesten - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.
Az újoncok a katasztrófavédelem oktatási központjában kaptak elméleti és gyakorlati képzést, amelyet egy-egy tűzoltóságon eltöltött háromhetes gyakorlat követett. A képzés végeztével speciális, életből kiragadott balesetet és tűzesetet szimuláló helyzetekben tettek vizsgát - ismertették.
Felidézték, hogy a vizsgatételek között olyan különleges helyzetek is szerepeltek, mint amilyet egy égő társasház, kigyulladt iskolai tornaterem, égő búzatábla vagy egy súlyos vasúti baleset jelent.
A hetvenhárom újonc hivatásos tűzoltó közül Budapesten tizennyolc, Pest megyében tíz, Békés és Borsod megyében hét-hét, Komárom-Esztergom megyében hat, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy-négy, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád és Veszprém megyében három-három, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében pedig egy-egy újonc kezdheti meg szombattól a szolgálatot - olvasható a közleményben.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.