2016.12.27
Rendkívüli támogatásokról döntött a kormányzat, melyek alapján Salgótarjánba 1,5 milliárd forint érkezik.
2016.12.21
Az immár hagyománnyá vált közös ételosztást szervezett a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, és a Csarnok- és Piacigazgatóság a piac belső udvarán, pénteken.
2016.12.18
Lefújták a légszennyezettség miatt elrendelt szmogriadót vasárnap Salgótarjánban.
2016.12.16
A szálló por magas koncentrációja miatt Sajószentpéteren veszélyes, három további északkeleti településen egészségtelen a levegő minősége.
2016.12.15
A VGÜ Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint december 24. és január 1. között (beleértve ezeket a napokat is) Salgótarjánban a parkolás díjmentes lesz.
2016.12.14
A világ egyik legnagyobb légitársasága kereste meg az országtorta kétszeres győztesét.
2016.12.09
Megszüntették a szmogriadót Salgótarjánban pénteken. Az országban jelenleg nincs olyan település, amelynek levegőjében veszélyes a szálló por koncentrációja.
2016.12.09
Két alkalommal, telt házas adventi gálaműsorral örvendeztette meg a város néptáncot kedvelő közönségét a Nógrád Táncegyüttes és az Ifjú Nógrád Táncegyüttes a József Attila Művelődési Központban.
2016.12.05
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében a „Salgótarján 95 éve város” emlékév munkacsoportja pályázatot ír ki az emlékév szlogenjének megalkotására és logójának megtervezésére.
2016.12.01
Nem gondolták volna, hogy ennyire nehéz lesz... de megérte! Hatalmas sikert aratott a Zenthe Színház fiatal csapata.
2016.11.25
November 28-án rendezik meg a könyvtár szakmai napját, majd utána az idén 40 éves Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete Ünnepi taggyűlésére kerül sor.
2016.11.23
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a nemek társadalmi egyenlőségével foglalkozó képzéseket indított a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon. A tréningeket országszerte ezen a héten tartják, a Nógrád megyeire tegnap került sor Salgótarjánban.
2016.11.21
November 28-a újabb mérföldkő lesz a Zenthe Ferenc Színház életében: bemutatják az A kör négyszögesítése című vígjátékukat, amely öt fiatal együttélésének megpróbáltatásait tárja elénk a múlt század húszas éveinek Szovjetúniójából.
2016.11.18
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és Salgótarján és Térsége Egészségügyi-Szociális Központja a napokban a Szociális Munka Napja alkalmából a József Attila Művelődési Központban köszöntötte a szakembereket.
2016.11.07
Az ösztöndíjprogramban a rendelet értelmében eredendően évente 5 fő ösztöndíjas támogatására volt lehetőség. Ez a szám bővült, köszönhetően annak, hogy 2015-től a város polgármestere és alpolgármesterei fizetésükből, a közgyűlés tagjai pedig tiszteletdíjukból ajánlanak fel havi rendszerességgel az ösztöndíjalapba. Ez fedezi további ösztöndíjasok támogatását is.
2016.12.23
A „Salgótarján Jövőjéért” Közalapítvány 2016/2017. tanévre kiírt pályázatára 34 hallgató adta be kérelmét, ebből 30 pályázat felelt meg a kiírásban előírt feltételeknek. Így a kuratórium döntése alapján 30 hallgató havi 5000 Ft támogatásban részesül ebben a tanévben. Az önkormányzat 1 500 000 Ft-ot biztosított a Közalapítvány részére az ösztöndíjak kifizetéséhez.
2016.12.20
Színházi előadással, Moliére: Képzelt beteg című előadásával ünnepelt hétfőn este a kormánytisztviselők egy része Salgótarjánban.
2016.12.17
34. alkalommal köszöntötték a megyeszékhely azon diákjait, akik az iskolapadban és a sportpályán is kimagaslót alkottak az előző tanévben. A salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban a tavalyinál több, összesen 66 tanuló és 5 edző, testnevelő részesült elismerésben.
2016.12.16
Itt a Szabadbérlet, egy lehetőség, hogy egy bérlet kedvező árát kihasználva, de kötöttség nélkül lehessen választani a Zenthe Színház kínálatából, kilenc darab 13 előadásnapja közül.
2016.12.15
A Menedék Családok Átmeneti Otthona szakmai munkáját ebben az évben is a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal krízisellátás pályázata és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete támogatta, Salgótarján önkormányzata közel 3 millió forintos szolgáltatási díjjal járult hozzá a költségekhez.
2016.12.09
Megnyitották a Magyar Művészeti Akadémia szabadtéri kiállítását csütörtökön Salgótarjánban, amely az 1956-os sortüzek áldozatainak állít emléket és 12 napon át látható a városban.
2016.12.09
1956. december 8-án eldördült sortűz hatvanadik évfordulóján, a sortűz helyszínén, a December 8. téren rendezett koszorúzási ünnepségen felsorolták a 46 halálos áldozat nevét, életkorát és foglalkozását.
2016.12.06
Újra megrendezik a Salgótarjáni Retro Fesztivált december 25-én a Városi Sportcsarnokban.
2016.12.05
Egyet fizet, kettőt vihet! Az akció időtartama december 5-15.
2016.11.27
Az Országos Közegészségügyi Központ környezet-egészségügyi igazgatóságának pénteki adatai szerint a levegő magas szálló por (PM10) tartalma miatt öt település - Nyíregyháza, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika és Salgótarján - levegője számít egészségtelennek.
2016.11.25
A Fő téren álló karácsonyfa átadó ünnepségével és az első gyertya meggyújtásával szombat délután megkezdődik az adventi időszak Salgótarjánban.
2016.11.22
A Zenthe Színház minden hónap utolsó szerdáján más-más Nemzet Színészét látja vendégül.
2016.11.19
A Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. és a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület vasárnap nyitja meg a 46. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle fotókiállítását.
2016.11.16
Magyarországon Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, Romániában pedig Nagyváradon követett el betöréses lopásokat az a bűnözői csoport, amelynek mind a hat tagját elfogták a magyar és a román rendőrség együttműködésével.
2016.10.29
A Coca-Cola Testébresztő Díj célja, hogy elismerjék azokat a szakembereket, akik helyi szinten sokat tesznek közösségük építéséért, így népszerűsítve a kiegyensúlyozott életmódot és a szabadidősportokat. Az elismeréssel járó 2 x 500 000 Ft-ot a két nyertes a közösségi sport további fejlesztésére fordíthatja.