2020.03.29, Vasárnap

Hirdetés

288 millió forintot nyert a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház
Szent Lázár Megyei Kórház

288 millió forintot nyert a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház

mti

2017.01.05. 08:41

Korszerűsítés céljára 288 millió forint kormányzati támogatást kapott a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház. A múlt év decemberében 15 milliárd forintos keretre pályázhattak a hazai egészségügyi intézmények.

Hirdetés

Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a rendelkezésre álló összeget többszörösen túlfoglalták az intézmények. A korszerűsítés céljaira biztosított fejlesztéseket 2017. július 1-jéig végre kell hajtani.


Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója  elmondta, hogy a 288 millió forint felhasználásával a számítások szerint legalább évi 35 milliós megtakarítást érnek el.
A fűtésrendszer korszerűsítése során elkülönítik a kórház, a rendelőintézet és központi gyógyszertár fűtésrendszerét, mert a két utóbbit a hét végén nem kell fűteni. Kicserélik a negyvenéves gázkazánt, ami önmagában 50 millió forintos tétel. Az új berendezés hatásfoka a füstgáz hasznosításának köszönhetően elérheti a 95 százalékot.

A kórházi konyha ez év január 1-jével visszakerült az intézmény működtetésébe, amitől minőségi javulást is várnak. A pályázati támogatásnak köszönhetően új főzőüstöket, sütőket és mosogatógépeket szereznek be.

Ugyancsak megújul az egészségügyi mosoda, nagyteljesítményű új berendezések érkeznek, illetve beszereznek egy szállító gépjárművet is. Utóbbi - mivel a mosoda kapacitása jelentősen nő - a más intézményekkel való együttműködést is elősegítheti. 

A pásztói és a hatvani kórház jelenleg is a Szent Lázár kórház mosodáját használja, szándéknyilatkozatot írtak alá továbbá a gyöngyösi és az ózdi intézménnyel, emellett terveik szerint felveszik a kapcsolatot ez ügyben a büntetés-végrehajtással is. 

 

A beruházások nemcsak az intézmény fenntartási költségeit csökkentik, hanem javul az üzembiztonság is. Az előzetes számítások szerint a fejlesztéseknek köszönhetően évi 35 millió forint megtakarítás érhető el, ezt az összeget a betegellátás színvonalának emelésére költi az intézmény. Az energetikai fejlesztéseknek köszönhetően a környezetbe jutó égéstermékek mennyisége is jelentős mértékben csökken.

 

Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a múlt év végén a salgótarjáni kórház 800 milliós adósságkonszolidációban részesült, illetve 50 millió forintot kapott a pénzmaradványból. Emellett a közeljövőben még számos fejlesztési elképzelés megvalósulása várható.

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, a rendelkezésre álló 15 milliárdos keretre 54 milliárd forintos támogatási igény érkezett. A hazai kórházak 840 pályázatot adtak be, ezek közül mintegy 330-at támogattak.

GazdaságSalgótarjánpályázatenergetikai korszerűsítéstámogatásegészségügySzent Lázár Megyei Kórház