Az 1944-es lavinaszerencsétlenség áldozataira emlékezik Salgótarján

A városi önkormányzat koszorúzási ünnepségén Dániel Zoltán alpolgármester mondott emlékező beszédet, melyben a leventékről mint vidám, büszke és jó sportoló fiatalokról szólt, akikben ott volt a virtus, a fiatalság mindent legyőző életereje. Mindemellett a tapasztalat is, hiszen felkészült sízők, jó fizikumú sportemberek voltak, akiknek már kétszer sikerült legyőzniük a természet erőit. Olyan teljesítményre készültek 1944-ben, ami országosan is figyelmet érdemel. Vállalkozásuk azonban tragédiába torkollott. A csapatból egyiküknek sikerült csak megmenekülnie, tizenöten a lavina áldozatául estek.

A Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet síelőit a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz csúcsának meghódítása közben érte a lavinaszerencsétlenség. A katonai gyászpompával felravatalozott halottak búcsúztatásán hatalmas tömeg vett részt az acélgyári stadionban. A temetésekre, a holttestek megtalálásának és hazahozatalának sorrendjében háromszor került sor: 1944. január 22-én öt, 30-án kilenc, július 30-án egy áldozattól vettek végső búcsút a salgótarjániak.
A második világháború után hivatalosan tilos volt emlékezni a levente áldozatokra, az első hivatalos emlékünnepséget csak 50 év elteltével tarthatták meg. 2003-ban a város polgárai nevében egy 19 tagú csapat emlékoszlopot állított a lavinaomlás helyszínén, egy évvel később emléktáblát avattak az áldozatok sírja mellett.