2020.09.25, Péntek

Hirdetés

1,5 milliárd forint támogatásban részesül Salgótarján

infonograd.hu

2016.12.27. 14:36

Rendkívüli támogatásokról döntött a kormányzat, melyek alapján Salgótarjánba 1,5 milliárd forint érkezik.

Hirdetés

Fekete Zsolt polgármester közösségi oldalán ismertette: a támogatásból megtörténik majd 3 elektromos autóbusz és az üzemeltetésükhöz szükséges töltőberendezés beszerzése. Fejlesztik a Bányamúzeumot: felújítják a bányavasutat, átépítik a frontfejtés és a szállítóvágat kereszteződését. Az egyik Garzonház felső két szintjén összesen 16 apartmanlakást alakítanak ki, mely szálláshelyül szolgálhat a városba látogatóknak, vagy átmeneti lakhatást jelenthet a hazatelepülő, itt elhelyezkedni kívánó, diplomás fiataloknak. Megoldják a támogatásból a városi tanuszoda kritikus helyzetét: a víz melegítéséhez napkollektorokat és napelemeket telepítenek. Bár egy a korábbi pályázati lehetőségbe nem fért bele, most ebből a forrásból felújítják a Karancs és az Aknász utakat. Ezen felül további járdák, lépcsők, utak felújítása is megvalósul majd. Másfél milliárdot nyertünk ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítására a kormánytól, amely azt gondolom jelentős előrelépés városunk életében, és ezúton is köszönjük az együttműködést Salgótarján valamennyi lakója nevében! – tette hozzá Fekete Zsolt.

AktuálisSalgótarjántámogatáspolgármesterfejlesztés