2024.04.19, Péntek

Nógrád megye

Nógrád megye is részt vesz a Szülők Háza Alapítvány jótékonysági programjaiban

2017.02.10

Eddig mintegy háromszáz állami gondozásban élő gyermek vett részt a Szülők Háza Alapítvány Tegyél Jót! Ülj mellém! elnevezésű jótékonysági programjában.

Ismét járnak a vonatok Aszód és Balassagyarmat között

2017.02.08

Szerda délután kettő órától újraindul a vonatközlekedés az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal Aszód és Balassagyarmat közötti vonalszakaszán. 

Nógrád megyében is problémákat okoz a hirtelen olvadás

2017.02.07

Aktuális

A hőmérséklet emelkedése következtében az elmúlt időszakban lehullott hó erős olvadásnak indult, emiatt több helyen védekezési munkálatokra volt és van szükség. A hétvégén a tűzoltóknak Diósjenőn, Nógrádmegyerben, Pásztón, Szirákon, Szügyben és Bátonyterenyén is elárasztott pincéknél kellett segédkezniük a víz kiszivattyúzásában.

Balassagyarmat és Aszód között pótlóbuszok járnak

2017.02.06

A vízátfolyások miatt hétfőn is vonatpótló buszok szállítják az utasokat, de a vonal teljes hosszán: Balassagyarmat és Aszód között járnak a vonatpótlók.

Összedőlt a ház, pedig csak 10 éve épült

2017.02.04

Összedőlt egy lakóház a Nógrád megyei Nagybárkányban, miközben egy apa és a 15 éves lánya aludtak az épületben, egyikük sem sérült meg.

Előreláthatóan csak 4 töltőállomás lesz a megyében

2017.02.02

A vártnál kisebb érdeklődés mellett zárult 2016 december végén az önkormányzatok számára kiírt, elektromos autó töltők telepítésének finanszírozását segítő pályázat. Nógrád megyében összesen 4 darab (Salgótarjánban 3, Balassagyarmaton 1) elektromos autó töltők kiépítését tervezik.

Megszűntek a korlátozások az utakon

2017.02.01

Aktuális

Újra közlekedhetnek a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek a 2-es számú főúton, valamint a somoskőújfalusi határátkelőhely kivételével újra átléphetik a szlovák határt a tehergépjárművek Nógrád megyében.

Ismét forgalomkorlátozást rendeltek el a 2-es úton

2017.02.01

Aktuális

A 2-es számú főút Nógrád megyei teljes szakaszán korlátozzák a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű járművek közlekedését.

Komka Péter második díjat nyert

2017.01.30

A MÚOSZ által kiírt Magyar Sajtófotó Pályázatra idén 234-en pályáztak sikeresen 6259 munkával, a díjazott képekből március 27-én a Capa Központban nyílik kiállítás. A Nógrád megyei Komka Péter, a Bárki lehetett volna áldozat című sorozata - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (sorozat) kategóriában második díjat nyert. A sorozat 2015 novembere és 2016 októbere között készült. 

Teljesíti a szociálistűzifa-programot az Ipoly Erdő Zrt.

2017.01.28

A február 15-i határidőig valamennyi szerződött önkormányzat hozzájut a tüzelőhöz, így az Ipoly Erdő Zrt. teljesíteni tudja a szociálistűzifa-programot.

Szombaton négyezren túrázhatnak a Mátrában

2017.01.27

Január 28-án, szombaton kétségtelenül hazánk egyik legnépszerűbb és legnagyobb létszámot vonzó szabadidős rendezvényét a Téli Mátrát, immáron 22. alkalommal bonyolítja le a Mátrában a gyöngyösi Hanák Kolos Turistaegyesülete, karöltve a Magyar Természetjáró Szövetséggel együtt. A Téli Mátra teljesítménytúrára Nógrád megyéből előzetesen számtalan település közel száz túrázója nevezett be.

Két nógrádi város is csatlakozott, hogy közösen gondoskodjanak a vasútállomások környezetéről

2017.01.25

Eddig kilencven önkormányzat csatlakozott a MÁV partnerségi programjához, Nógrád megyében a MÁV-val Ipolyvölgy és Magyarnándor kötött együttműködési megállapodást.

Energetikai szakreferens igénybe vétele

2017.01.23

A rendelet hatálya azokra a gazdálkodó szervezetekre terjed ki, amelyeknek a tárgyévet megelőző 3 évben az éves energia felhasználási átlaga meghaladja a 400 000 kWh villamos energiát, a 100 000 m3 földgázt, vagy a 3 400 GJ hőmennyiséget.

Szünetelteti a kikapcsolásokat az Elmű-Émász

2017.01.20

Az extrém hideg időjárásra tekintettel 2017. január 19. és január 22. között nem kapcsolja ki a 60 napot meghaladó tartozást felhalmozó lakossági ügyfeleinél az áramszolgáltatást az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.

Téli túra napok lesznek szombaton a Nemzeti Parkokban

2017.01.19

Tizenegy helyszínen várják a természetkedvelőket január 21-én a „Téli túrák nemzeti parkjainkban” program keretében a Magyar Nemzeti Parkok. A megyéhez legközelebb Szokolya – Királyrét között egy 2 km-es távot tehetnek meg az érdeklődők.

Javítják az utakat

2017.02.09

Az elmúlt hónapok csapadékos, változékony és rendkívül hideg időjárása kedvezett a kátyúk képződésének. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei kedvező időjárás esetén, télen is folyamatosan dolgoznak a burkolathibák javításán.

Betegek világnapját ünneplik Szentkúton

2017.02.08

A Lourdes-i Szűzanya ünnepén, február 11-én, szombaton 10.30-tól énekes Mária-köszöntőt tartanak és gyónási lehetőséget biztosítanak a zarándokok számára.

Új vagyonfelügyelőt rendeltek ki a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez

2017.02.06

Új vagyonfelügyelőt rendelt ki a bíróság a csődeljárás alatt álló salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez - a Balassagyarmati Törvényszék végzését a Cégközlöny tette közzé.

Nógrád megye 32 településéről érkeztek túrázók a Mátrába

2017.02.05

Az elmúlt hétvégén 3374 hazai és külföldről érkezett teljesítménytúrázó részvételével bonyolította le a gyöngyösi Hanák Kolos turistaegyesület Molnár Tamás által irányított szervezőgárdája hazánk legrangosabb, legnépszerűbb gyalogos túráját, a Téli Mátrát.

Átlag alatti a bűncselekmények száma Nógrád megyében

2017.02.03

A darabszámot és lakosságarányt tekintve is.

Ónos eső utáni helyzetkép

2017.02.02

Aktuális

Erős havazás, majd ezt követően intenzív ónos esőzés érte el tegnap délután Nógrád megyét. A katasztrófavédelem Nógrád megyei tűzoltóit az éjszaka folyamán három alkalommal riasztották ezzel összefüggésben.

Forgalomkorlátozás a határátkelőhelyeken Nógrád megyében

2017.02.01

Aktuális

A Nógrád megyei határátkelőhelyeken történő átlépést 3,5 tonna legnagyobb össztömegű tehergépjárművekre korlátozzák a szlovák hatóságok.

Óvodásoknak tartottak bűn- és balesetmegelőzési előadást

2017.01.31

Aktuális

Játékos keretek között tartott előadást a rendőrség a szécsényi ovisok számára.

Újra robog a „SuliMoped” Nógrádban

2017.01.29

Aktuális

Ötven diák kap lehetőséget a vezetői engedély megszerzésére.

Meghalt ifjabb Szabó István szobrászművész

2017.01.28

Kilencven éves korában elhunyt ifjabb Szabó István, kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész, Nógrád megye díszpolgára.

Folytatódnak a „Finn módszeres” ellenőrzések

2017.01.26

Helyi hírek

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság célja az ittas járművezetők kiszűrése és a balesetek megelőzése.

Nógrádban csak a szécsényi Benczúr-kastély kap fejlesztési támogatást

2017.01.24

Négyből egy nógrádi helyszín maradt a felülvizsgált Nemzeti Vár- és Kastélyprogramokban.

Finn módszerrel az ittas vezetés ellen

2017.01.20

Helyi hírek

Célzott közúti ellenőrzést tartottak a rendőrök Nógrád megyében.

Új önkormányzatot választanak áprilisban Kishartyánban

2017.01.19

A képviselők úgy ítélték meg, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel. Indokaik között azt fogalmazták meg, hogy a polgármester és a testület elképzelései nagymértékben eltérnek a kötelező és az önként vállalt feladatok teljesítési módjában, a fejlesztésben és a gazdálkodásban.

Zenével és tánccal ünnepelnek Füleken

2017.01.19

Bartók Béla munkásságának bemutatásával és néptánccal ünneplik a magyar kultúra napját a szlovákiai Füleken a Városi Művelődési Központban.