Eddig mintegy háromszáz állami gondozásban élő gyermek vett részt a Szülők Háza Alapítvány Tegyél Jót! Ülj mellém! elnevezésű jótékonysági programjában.
A program idén vidéki települések mellett Budapesten is folytatódik majd, és alapvető célkitűzése az, hogy a gyermekotthonban élő gyerekeket, fiatalokat segítse személyes odafigyeléssel.
Idén 5 vidéki és 5 fővárosi gyermekotthonban tesznek látogatást önkéntes családokkal és szakemberekkel. Az önkéntes családok a kijelölt gyermekotthonokban különböző programokban vesznek részt gyermekekkel. A gyerekeknek a családok "biztatást adnak, hogy legyen hitük, motiváltságuk arra, hogy tanuljanak, és a destruktív helyett a konstruktív irányt válasszák: a fejlődést és a megkapaszkodást".
Ma Magyarországon több mint 23 ezer gyermek él gyermekvédelmi szakellátásban, 14 ezren nevelőszülőknél, több mint 8 ezren gyermekotthonban.
Molnár László, Újbuda alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak nagyon nagy felelősségük van abban, hogy hogyan élnek az emberek a településeken. Ez a felelősség kettős: erkölcsi és anyagi segítséget kell nyújtani.
Újbuda hosszú évek óta támogatja a Szülők Háza Alapítvány tevékenységét, és az idei költségvetésben is különítettek el forrást az alapítvány számára.
Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója köszönetet mondott a támogatóknak, és elmondta, hogy annak idején családterápiás központtal indultak, ma már pedig intézetekbe gyermekotthonokba is ellátogatnak.

Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke elmondta, négy hónappal ezelőtt kezdték el vidéki gyermekotthonok látogatását a jótékonysági program keretében. Céljuk kettős: szeretnének a gyerekeknek személyes támogatást nyújtani, továbbá segíteni kívánják a nevelők munkáját is.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.