2024.10.16, Szerda

kormányablakbusz

Pünkösd után Nyugat-Nógrád településeit keresi fel a kormányablakbusz

2021.05.25

Aktuális

Május elején újra a lakosság szolgálatába állt a kormányablakbusz Nógrád megyében azzal a céllal, hogy minél kevesebb ügyfélnek kelljen útra kelnie ügyintézés miatt. A mobilizált ügyfélszolgálat ezekben a hetekben Salgótarján, Bátonyterenye és Pásztó környéki településeket keresett fel, pünkösd után pedig a három nyugat-nógrádi járás egyes községeiben érkezik helybe az ügyintézés.

A szűrővizsgálatok mellett az ügyintézés is helybe érkezett Karancsságra

2020.07.14

Aktuális

Múlt héten a Nógrád megyei Karancsság településen jelentek meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ hátrányos helyzetű településeket felkereső szűrőbuszai. Annak érdekében, hogy az állampolgárok az egészségügyi szűrővizsgálatokon való részvétel mellett az ügyintézést is helyben vehessék igénybe, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormányablakbusza Karancsságon a keddi vizsgálatokkal egy időben fogadta az ügyfeleket.

Több mint négyszáz ügyfél kereste fel eddig a mobil kormányablakot Nógrádban

2019.02.08

Aktuális

Közel száz helyszínen jelent meg a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormányablak busza a tavalyi évben. A mobilizált ügyfélszolgálatot 2018. július 27-én Karancsalján mutatta be a kormányhivatal, ezt követően a jármű és az ügyintézők sorra járták a megyei településeket, egészségügyi és szociális intézményeket, de néhány nagyobb nógrádi eseményre és újszerű megoldásként egy nagy foglalkoztatóhoz is helybe vitték az ügyintézés lehetőségét.