2018.07.22, Vasárnap

Gazdaság

Iskolaépületet adtak át Balassagyarmaton

2016.09.06

A Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium három épületben működik Balassagyarmaton, összesen 22 osztállyal. 

NIF: télen már ráhajthatunk a 21-es főút megújuló szakaszaira

2016.08.31

Jelenleg 15 kilométeren zajlik a munkavégzés az út bal pályáján, a téli hónapokban ezt már használhatják az autósok, ekkor kezdődik majd a jobb pálya bontása és újjáépítése.

Jó a fizetési hajlandóság a Nógrádi cégeknél

2016.08.24

A Bisnode közlése alapján betekintést nyerhetünk, mennyire csúsznak el a vállalkozások a számláik kifizetésével.

Újabb nógrádi útszakasz közbeszerzése is folyamatban van

2016.08.20

Ma már nemcsak az ár számít, hanem a környezetterhelési érték, a szakemberek tapasztalata, illetve a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatása is dönt az elbírálásnál.

Jól halad az idei komplex útfelújítási program

2016.08.16

Nógrád megyében 10 új útszakaszt vehettek birtokba az autósok, ez országosan a második legtöbb projekt a megyénkénti felosztásban.

2x2 sávon Salgótarjánig

2016.08.10

A 21. sz. főút mindhárom szakaszán, közel 15 km hosszan Heves és Nógrád megyében gőzerővel folyik a munkavégzés. A korszerűsítés célja, hogy az új, 2x2 sávos úttal bekössék Salgótarjánt és Nógrád megyét az országos gyorsforgalmi úthálózatba.

Folyik a kivitelezés a 21. sz főúton

2016.07.29

A beruházás uniós és hazai forrás felhasználásával az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében (IKOP) valósul meg.

Ezeket a közúti beruházásokat vállalta be a kormány 2022-ig

2016.07.22

A nevesített projektlistában többek közt megtalálható Salgótarján gyorsforgalmi elérhetőségének megteremtése is.

Lezárult a VGÜ ellenőrzése

2016.07.20

Az ellenőrzés megállapította, hogy az önkormányzat részéről a tulajdonosi joggyakorlás szabályszerű volt, a társaság számviteli szabályozottságában azonban hiányosságokat tárt fel az ellenőrzés.

Bevásárlóközpont épülhet tavaszra Salgótarjánban

2016.07.19

Fekete Zsolt Salgótarján polgármestere tárgyalásokat folytat egy esetleges Family-Center megnyitásáról.

Vállalkozz digitálisan! - Salgótarjáni bemutató

2016.07.01

Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz digitálisan! elnevezéssel vállalkozások informatikai felzárkóztatását célzó projekt indult országszerte.

ÉMÁSZ szakmai fórum és önkormányzati nap Salgótarjánban

2016.06.27

A régió önkormányzatait érintő fontos hálózati ügyek áttekintése és az együttműködési lehetőségek számbavétele céljából az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. év elején nagyszabású szakmai rendezvénysorozatot indított.

Talán egy nem létező bátonyterenyei beruházás kapott uniós pénzt?

2016.05.26

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint az NGM tudtával és beleegyezésével fizettek ki 837 millió forint uniós támogatást egy olyan bátonyterenyei beruházásra, amely el sem készült.

Vállalkozókkal a bürokráciacsökkentésért

2016.05.21

Nógrád megyében május 20-án, a Megyeháza tanácstermében tartottak a konferenciát helyi nagyvállalatok.

Tanuszoda alapkövét helyezték el Balassagyarmaton

2016.05.18

Tanuszoda alapkövét helyezték el szerdán Balassagyarmaton.

Akik eddig nem használták, azok is tudják

2016.09.05

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Online pénztárgép használat bővülő vállalkozói körben címmel előadást szervez.

Mintaprojekt indult a bujáki termelői közösség és a CBA együttműködésében

2016.08.27

Nógrád etalon lehet az összes megye számára. A közmunka-programban 70 ember dolgozik, az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató.

Kiírták a szociális tűzifapályázatot

2016.08.24

A múlt télen mintegy 180 ezer rászoruló jutott így ingyenes tüzelőanyaghoz.

Legalább hét salgótarjáni óvoda felújítása kezdődhet meg

2016.08.19

Intézmény- és útfelújítások kezdődnek Salgótarjánban, a beruházások során kiemelten figyelnek a peremkerületekre. A város 9,2 milliárd forintos kerettel rendelkezik a TOP-ban.

Csökkent az álláskeresők száma a megyében

2016.08.16

Nógrád megyében a tavalyihoz képest 12 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az első félév végére, de az álláskeresők 14,5 százalékos aránya így is a legmagasabb az országban.

Máris új építőipari cégeket vonzott a térségbe a 21-es út felújítása

2016.08.02

A Salgótarján gyorsforgalmi összeköttetését célzó, másfél hónapja kezdett beruházásban már javában zajlanak az új sávokat előkészítő földmunkák.

Új csarnokot építenek a Nógrádi ropinak

2016.07.28

1 milliárd forintot fordít új raktárának építésére az Unió Coop Miskolcon. A 2017-ben elkészülő épületet frissáru tárolására használják majd.

Együttműködés Salgótarján jövőjéért

2016.07.22

Fekete Zsolt, a város polgármester fontosnak tartja, hogy a miniszterelnök elé olyan anyag kerüljön, amely a városi közgyűlés tagjai, a településrészi képviselők és az országgyűlési képviselő támogatását is bírja.

Gyógynövénytermesztők figyelem: még sok pénz vár gazdára a pályázati büdzsében

2016.07.20

A kék színű kamillaolaj igazi hungarikum. A kozmetikaipar számára szállított világtermés 90%-a Nógrád megyéből származik.

Street workout parkokra pályázhatnak az önkormányzatok

2016.07.09

Negyven és százötven négyzetméter közötti sportparkok épülhetnek az NFM új pályázata keretében. Az önkormányzatok augusztus közepéig nyújthatják be igényüket.

Támogatják a fiatalok vállalkozóvá válását

2016.06.30

A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány konzorciumi partnerként vesz részt a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-magyarországi régióban” című projektben.

Folytatódik a Salgótarján gyorsforgalmi bekötését célzó beruházás

2016.06.08

Letették a 21-es út négysávosodó szakaszainak alapkövét, idén öt részre osztva 26,1 kilométeren folytatódik a fejlesztés.

Kézilabda munkacsarnok épülhet a Tóstrandon Salgótarjánban

2016.05.23

Kézilabda munkacsarnok épülhet a Tóstrandon Salgótarjánban.

Szakmai konferencián ismertették a 2016. évi Tanyafejlesztési Programot

2016.05.18

A napokban jelennek meg a Nemzeti Tanyafejlesztési Programban meghirdetett pályázati felhívások.

Európai uniós fejlesztések Salgótarjánban

2016.05.17

Salgótarjánnak 2020-ig 9,2 milliárd forintos európai uniós támogatás áll rendelkezésére fejlesztésekre.