2024.03.29, Péntek

A szántóföldek hektáronkénti átlagára Nógrád megyében volta a legalacsonyabb

mti

2018.12.04. 17:03

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése - az előző évinél lényegesen kisebb ütemben - folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal összefoglaló kiadványából.

Hirdetés

Tavaly 73 ezer hektár mező- és erdőgazdasági földet értékesítettek, ez az előző évi harmada. A visszaesésben közrejátszott, hogy lezárult a 2016-ban rendkívüli termőföldforgalmat eredményező Földet a gazdáknak! program - hívja fel a figyelmet a KSH. Az értékesítés volumene a 2015. évi szintnek felelt meg, viszont a magas áraknak köszönhetően a 2017. évi forgalmi érték 38 százalékkal meghaladta a két évvel korábbit.

A termőföldárak növekedése az előző két évinél (10, illetve 22 százalék) lényegesen kisebb ütemben ugyan, de folytatódott: az árak átlagosan 5,6 százalékkal emelkedtek. A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára 3,7 százalékkal nőtt, 1 millió 350 ezer 600 forint volt hektáronként.

A földbérleti díjak emelkedése is mérséklődött: 2017-ben egy hektár szántó éves bérleti díja 52 300 forint volt, 5,8 százalékkal több a 2016. évinél.

Az összes értékesített termőföldterületen belül a szántó részesedése (72 százalék) csökkent, az erdő (14 százalék), a gyep (11 százalék), illetve a szőlő és gyümölcsös (4 százalék) javára. Országos átlagban a szőlőterületek ára 16 százalékkal, a gyümölcsösöké és az erdőké 12-12 százalékkal, a gyepeké 9,7 százalékkal nőtt.

A legtöbb termőföldet a kiadvány szerint Bács-Kiskun megyében értékesítették, ezt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye követte (8400, 7900 és 5800 hektár). A szántó hektáronkénti átlagára Hajdú-Bihar, Tolna és Békés megyében volt a legmagasabb (1,7-1,8 millió forint/hektár), míg a legalacsonyabb (700-900 ezer forint/ hektár) Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében.

 

Az Agrárium 2016 gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint a használt mező- és erdőgazdasági területek 42 százalékát bérleményként művelik. Az egyes művelési ágak között a szántó esetében a legmagasabb a bérelt területek aránya (55 százalék). A gyepterületek 42, a szőlő- és gyümölcsösterületek 21 százalékát használják bérlők. 

Tavaly a szántók éves bérleti díja - az előző évi 8,2 százalékos növekedés után - átlagosan 5,8 százalékkal emelkedett, 52 300 forint volt országosan. A legmagasabb bérleti díjat a korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben is Hajdú-Biharban és Tolnában kellett fizetni egy hektárért: 70 900, illetve 70 100 forintot. Nógrád és Veszprém megyében a szántók bérleti díjai jelentősen elmaradtak az átlagtól: előbbiben 31 500, utóbbiban 35 600 forintot kellett fizetni egy hektár szántóföld használatáért a KSH kiadványa szerint.

GazdaságkshNógrád megyemezőgazdaságszántóföld