2022.01.24
A fával borított területek növelése és a meglévő erdők megőrzése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca közleményében.
2021.05.26
Összesen 474 település igényelt sikeresen fákat, amiket 2020 őszén és idén tavasszal szerte az országban elültettek.
2020.10.30
Az elültetett fák szimbólumok, nemcsak erőforrásként szolgálják majd a helyben élőket, hanem emlékeztetni fogják őket arra is, hogy minden egyes fa földbe gyökerezése egy újabb lépés a környezetbarát és fenntarthatóbb jövő felé – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a településfásítási program alkalmából szervezett faültetésen.
2017.10.26
A fásítási akcióban a felnőttek mellett idén újra részt vettek az óvodások is.
2021.12.04
A Ságújfalun elültetett 30 őshonos fa mindegyike egy zöld felkiáltójel, arra figyelmeztet, hogy élhető és egészséges településeket hagyjunk a jövő generáció számára.
2021.04.22
A 10 millió Fa Alapítvány kezdeményezésében az elektromos közösségi autózókat is a faültetés támogatására buzdítják.
2019.11.07
A Nógrád Megyei Kormányhivatal valamennyi munkahelyi közössége ültetett fákat az október 21-ei Földünkért Világnap apropóján, de a környezetvédelmi szakterület felhívása jövő év tavaszáig bezárólag egyéni faültetésre is ösztönzi a hivatali dolgozókat.
2018.12.18
Az önkormányzat idén is 350 fát ültet a közterületre.