| Hollókő település önkormányzatának jóvoltából fejújították, ünnepélyes keretek között átadták a Hollókői Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület szertárát. |
|
A felújítás eredményeként a szertárban immár a legmegfelelőbb körülmények állnak rendelkezésre a szakfelszerelések elhelyezésére, emellett egy oktatási terem is kialakításra került. Az egyesület szertárának ünnepélyes átadásán Szabó Csaba, Hollókő polgármestere mellett Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, továbbá Szabó László, a Nógrád Megyei Vadászkamara elnöke, Ludvai Dezső rendőr alezredes a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője, valamint Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke vett részt. A köszöntőbeszédeket követően az épületet Urus Attila, hollókői plébános áldotta meg, majd a kulcsok átadását követően az egyesület tagjai birtokba vehették a megújult szertárat.
forrás: nograd.katasztrofavedelem.hu |

Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.