2024.10.06, Vasárnap
Erejüket, állóképességüket bizonyították a tűzoltók Balassagyarmaton
nograd.katasztrofavedelem.hu - I. Nógrád Megyei Tűzoltók Erőpróbája, 2015

Erejüket, állóképességüket bizonyították a tűzoltók Balassagyarmaton

nograd.katasztrofavedelem.hu

2018.06.15. 21:30

Negyedik alkalommal rendezték meg a napokban Balassagyarmaton, a Civitas Fortissima téren a Nógrád Megyei Tűzoltók Erőpróbáját. A verseny érdekessége, hogy idén már nem csak a felnőttek, hanem a legifjabb generáció is bizonyíthatott…

A IV. Nógrád Megyei Tűzoltók Erőpróbája a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol Téglás Krisztina tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese köszöntötte a versenyre meghívott vendégeket, együttműködő- és társszervek vezetőit, a Szlovákiából meghívott önkéntes tűzoltókat, valamint a versenynek nekivágó Nógrád és Heves megyei hivatásos tűzoltókat. Az Ipoly-parti város főterén összesen harminchárom tűzoltó sorakozott fel azért, hogy bizonyítson mind magának, mind társainak. A nyitóünnepség keretében mutatták be az érdeklődőknek a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság legújabb, magyar gyártmányú gépjárműfecskendőjét, egy HEROS-RÁBA AQUADOUX-X 4000-es típusú járművet, amely áprilistól erősíti Balassagyarmat és a parancsnoksághoz tartozó további huszonegy település mentő-tűzvédelmét. A járművet Turai János katolikus plébános áldotta meg a rendezvényen.

Az erőpróbát túlnyomórészt a nemzetközi TFA (Toughest Firefighter Alive) versenyszabályzatához igazították a szervezők, de természetesen néhány feladatot helyi sajátosságokkal helyettesítettek. Az erőpróba a tűzoltók mindennapi munkáját hivatott versenyszerűen mérhető keretek közé illeszteni, így a versenyre kilátogatók saját szemükkel is meggyőződhettek róla, hogy egy tűzoltónak átlagon felüli fizikai állóképességgel kell rendelkezni. A beavatkozások során ugyanis jellemzően hirtelen fellépő, fokozott fizikai igénybevételeknek vannak kitéve a tűzoltók, s most ugyanezt versenyszerű keretek között próbálták felidézni és felmérni a szervezők. Erejének tesztelésére idén huszonöt Nógrád megyei és nyolc Heves megyei tűzoltó – köztük egy hölgy – vállalkozott. A négy fő állomásból álló megmérettetés feladatelemei és a mindehhez társult rendkívül meleg időjárás kifejezetten kemény kihívás elé állította a tűzoltókat.

Az első állomáson két darab, négy-négy tagból összekapcsolt tömlőt futva kellett kifektetni hetven méteres távolságra, majd két „B” tömlő feltekerése és elhelyezése egy ládában volt a feladat. A második állomáson hat kilogrammos kalapáccsal ötven-ötven ütést kellett mérni a „kalapács doboz” alsó és felső részére, majd egy szánkóra szerelt kismotorfecskendőt kellett elhúzni húsz méter távolságra kötél segítségével. A harmadik feladat keretében először két darab kéttagú dugólétrát kellett beállítani egy négyemeletes állványzat második emeletéhez, majd a versenyzőknek fel kellett jutni a torony tetejére két harminc-harminc kilogrammos kannával a kezükben, aztán három összetekert tömlőt felhúzni kötélen, végül a kannákat lehozni. A negyedik állomáson végezetül egy húsz kilogrammos propánbutángáz-palack átvitele volt a feladat egy tíz méteres kúszócső alagúton, kis séta után ugyanezt visszafelé is végrehajtani, majd egy nyolcvan kilogrammos bábut kellett a hátukra véve száz méteren keresztül elcipelni, végül egy két és fél méter magas akadályfalat leküzdeni. A feladatot csak tovább nehezítette, hogy mindezt védősisakban, védőkabátban, mászóövvel a derekukon és a negyedik feladat kivételével légzőkészülékben teljesítették a rendelkezésükre álló 4x7 perc alatt, minimális – nagyjából egy percnyi pihenőidővel az állomások között.

Az erőpróba idén új elemmel bővült, ugyanis a felnőttek versenyével párhuzamosan a fiatal generáció – egész pontosan a 6 és 10 év közötti gyermekek is bizonyíthattak, a közel azonos feladatelemekből álló I. Nógrád Megyei Gyermek Tűzoltók Erőpróbáján. Feladataik között szerepelt egy tömlő feltekerése, kúszócsövön történő áthaladás, tűzoltó szakfelszerelésekkel ellátott kiskocsi elhúzása, illetve egy tömlőből kialakított bábu cipelése. A megmérettetés óriási népszerűségnek örvendett - azon közel kétszáz gyermek vett részt. A gyerekek mindvégig buzdították egymást és dúlt bennük a versenyszellem, majd végül a feladatot teljesítők emléklapot és egy kis édességet kaptak fáradozásukért jutalmul.

A rendezvény zárásaként Antal István tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelem Nógrád megyei igazgatóhelyettese gratulált a versenyt teljesítő tűzoltóknak és az ifjú erőpróbázóknak. Mint mondta, véleménye szerint nem a végső eredmények az igazán fontosak, hanem sokkal inkább az, hogy mindenki kitartóan küzdött, s ebben mutatkozik meg igazán a tűzoltói hivatás lényege.

Antal István tűzoltó ezredes és Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője végül közösen átadták a legjobbaknak járó elismeréseket – elsőként Istványi Nóra tűzoltó főhadnagynak, az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokság képviseletében megjelent egyetlen női indulónak, aki a férfiakat is nehézségek elé állító próbatételt maradéktalanul teljesítette. A férfiak mezőnyében harmadik helyen végzett Buga Dávid tűzoltó őrmester, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója, második lett Sebők Dávid tűzoltó őrmester, az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója, a verseny abszolút győztese pedig Magyar Bálint tűzoltó őrmester, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója lett. Az őrmester az aranyérmen túl visszahódította a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokságra a Balassagyarmat Város Önkormányzata által 2015-ben alapított vándorserleget is, amely az első két évben a balassagyarmati tűzoltólaktanya dicsőségfalát díszítette, de tavaly elhódította azt egy berceli tűzoltó. A vándorserleget Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere adta át Magyar Bálint tűzoltó őrmesternek.

AktuálisNógrád megyeBalassagyarmattűzoltóerőpróba