2024.03.29, Péntek
Újra meghívást kapott a Vidéki Színházak Fesztiváljára a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház
Zenthe Ferenc Színház

Újra meghívást kapott a Vidéki Színházak Fesztiváljára a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Zenthe Ferenc Színház

2019.06.24. 18:20

A POSZT után a második legnagyobb szakmai seregszemlét szeptember 2. és 8. között rendezi Budapesten a Thália Színház, s a nógrádi teátrum igen illusztris színházak és előadások közé kapott meghívást; a Tarnóczi Jakab által rendezett, 2018 nyarán bemutatott Az eltört korsó mindjárt a második napon látható lesz.

Hirdetés

A Zenthe Ferenc Színház 2016-ban már megmutathatta magát a legrangosabb, vidéki színházak előadásaiból csemegéző fesztiválon, akkor a Hazatérést mutatták be a Tháliában, s a zsűri műhelyteremtő munkát elismerő különdíjjal jutalmazta a Zenthe tevékenységét.

Ez évben Heinrich von Kleist egyfelvonásosát, a Tarnóczi Jakab rendezte Az eltört korsót mutatja be a salgótarjáni társulat a Nagyszínpadon szeptember 3-án este.

A hét napos fesztiválon illusztris társaságban és erős mezőnyben mutatkozhat be ismét a Zenthe Ferenc Színház, hiszen a nyitónapon a Debreceni Csokonai Színház Learjét tekintheti meg a nagyérdemű, s a mezőnyben ott lesz a Győri Nemzeti Színház (A Tündérlaki lányok), a Miskolci Nemzeti Színház (Cyrano), a Váci Dunakanyar Színház és dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház (Ványa bácsi), a Békéscsabai Jókai Színház (Vénusz nercben), a Kecskeméti Katona József Színház (A király beszéde), a kaposvári Csiky Gergely Színház (Korai menyegző) és a tatabányai Jászai Mari Színház (Svejk) egy-egy produkciója is. A Zenthe előadása iránti szakmai érdeklődést mutatja, hogy a Magyar Televízió M5 csatornája rögzíti az előadást.

Érdemes már most gondoskodni a jegyekről a Thália jegyértékesítési csatornáin, reméljük, minél több a fővárosba, vagy a környékére költözött salgótarjáni, Nógrád megyei vált belépőt, hogy megtekintse a Zenthe előadását.

Akik pedig Salgótarjánban szeretnék támogatásukról biztosítani a fesztiválra készülő társulatot, jegyezzék be a naptárba a szeptember 1-i dátumot, ezen az estén ugyanis – amolyan „főpróbaszerűen” - hazai pályán is lejátssza a darabot a társulat.

Három éve ez bejött...

KultúraVidéki Színházak FesztiváljaSalgótarjánNógrád megyeZenthe Ferenc Színház