2016.03.05
Bűn- és balesetmegelőzési előadást tartottak a rendőrök a salgótarjáni idősek klubjában. Fő téma a láthatósági eszközök voltak, de szóba kerültek a zseblopások, betörések és az "unokázós" trükkös lopások is.
2016.03.04
Jogerőre emelkedett a Salgótarjánban 2016. február 28-án megtartott időközi polgármester-választás eredménye. A megválasztott polgármester, Fekete Zsolt 2016. március 3-án átvette megbízólevelét a Helyi Választási Bizottság elnökétől.
2016.03.02
2016.03.01
Értékelték a 2015-ös évet, valamint meghatározták a 2016-ra vonatkozó legfontosabb feladatokat ma a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az évértékelő értekezlet elöljárója Tóth Ibolya tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese volt.
2016.02.28
Idén is folytatódik az OMV Hungária Kft. olvasást népszerűsítő programja, amely 2013-ban indult el. A program keretében került sor február 23-án a Rétsági Általános Iskola diákjai számára megtartott felolvasásra, amelyen az OMV munkatársai mellett a program nagykövetei, Lola és Puskás Péter olvastak fel és zenéltek a diákoknak. Az eseményt megelőzően az OMV közel 1000 könyvet adott át az iskola könyvtára számára.
2016.02.23
A klímaproblémákról, annak várható hatásairól, a védekezésről és a megoldási lehetőségekről tanácskoztak február 18-án Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Közgyűlés dísztermében.
2016.02.22
Az 1946. évi széncsata 70. évfordulójára emlékeztek 2016. február 20-án, a Nógrád Megyei Kormányhivatal épületének falán elhelyezett emléktáblánál.
2016.02.21
Balesetmegelőzési előadásokat tartottak a napokban óvódások, valamint általános és középiskolás diákok részére a szécsényi és a balassagyarmati rendőrök.
2016.02.19
2016. februárjában a salgótarjáni Környezetvédők Házában ünnepélyes keretek között elkezdődött az ország első szolár üzemmérnök posztgradiuális képzése.
2016.02.18
2016.02.17
2016.02.15
2016.02.12
2016.02.09
2016.02.08
2016.03.04
"Legyen lelked szabad..." címmel zenés műsorral egybekötött ünnepi megemlékezést rendeznek az 1848 / 49-es Forradalom és szabadságharc évfordulójára március 15-én Salgótarján Múzeum terén. Ünnepi beszédet mond Fekete Zsolt, a város új polgármestere, majd a Széchenyi szobornál lesz koszorúzás.
2016.03.02
Különleges élményben volt részük azoknak, akik a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet Stresszoldó Klubjának legutóbbi rendezvényén részt vettek. Jászberényi Tünde és Péter a hangtálak és óriás gongok világába vezette el a megjelenteket. Megtapasztalhatták a teljes ellazulás élményét, a hangfürdő jótékony hatását.
2016.03.02
2016-ban ismét megrendezésre kerül a vasútmodell kiállítás Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban március 18-19-20-án. Ebben az évben is számos újdonság várja majd a látogatókat. Idén első ízben a kiállítás már a földszintet is betölti, így több mint 1000 m2 alapterületen sorakoznak a látnivalók! A nagyobb területen több kiállító, több kiállított terepasztal, és minden eddiginél hosszabb modul terepasztal lesz látható.
2016.02.29
A nyomozók marihuána ültetvényt számoltak fel egy etesi családi házban.
2016.02.25
A Magyar Munkáspárt elnöke polgármesterré választása esetén önkormányzati segítséggel hőszigeteléssel látná el a lapostetős házakat Salgótarjánban, majd azokra napelemeket is telepítene. Tervezné az idegenforgalmi szakemberek képzését, a színházi kultúra színvonal növekedését. Szeretné, ha a lakosság nem elvándorodna, hanem gyarapodna.
2016.02.22
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megkezdték a kötelezően előírt közösségi szolgálatát teljesítő diákok képzését, melyen több középiskolai tanuló vett részt.
2016.02.22
A Felix Promotion szombat este Salgótarjánban rendezte idei első élő televíziós bokszgáláját, ahol a vállalkozás klasszisai remek küzdelmeket mutattak be a teltházas publikumnak.
2016.02.20
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően – immár 21. alkalommal – idén is elismerte a város legeredményesebb sportolóit és edzőiket.
2016.02.18
2016.02.17
2016.02.17
2016.02.13
2016.02.10
2016.02.08
2016.02.04