Fekete kökörcsin a Boszorkánykő (Kis-Salgó) sziklái között Salgótarján közelében.
Fekete kökörcsin a Boszorkánykő (Kis-Salgó) sziklái között Salgótarján közelében 2016. márciusában. A Magyarországon védett növény eszmei értéke 10.000 forint. A virágot Komka Péter kapta fotóvégre.
Az egész növény finom, ezüstös, elegáns prémbundába öltözik az éjszakai és hajnali fagyok miatt. Virága a földet nézi, bókol: népi neve kokasharang. A virág hat lepelből áll, már-már fekete, valójában mély lila színű, ami az élénksárga porzókkal pompás komplementer kontrasztot képez. Csészéje pompás prémgallérrá alakult. Magjai tollforgóhoz hasonló, dugóhúzószerűen megcsavarodott repítőszállal rendelkeznek, ami ha nedvességet kap, kiegyenesedik: ezzel belefúrja a magot a földbe. A kökörcsin tehát gondoskodik saját maga elvetéséről.
Sziklagyepekben, meleg, délies kitettségű lejtőkön, a napsugaraktól hamar felmelegedő homokpusztákon honos.
Mérgező, régen a juhok rühösségét próbálták gyógyítani vele. Védett, mint minden hazai kökörcsinfaj és alfaj (kivéve néhányat, amik viszont fokozottan védettek). A kökörcsineknek gyakran maga az élőhelye is védett, illetve fokozottan védett. Ezek a helyek sok más védett ritkaságnak is otthont nyújtanak, a fekete kökörcsinnel egyszerre, együtt virágzó lila leánykökörcsinnek, a kék pusztai meténgnek, az élénk sárga tavaszi héricsnek is.
forrás: mti / terep-jaro.blogspot.hu

Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.