2024.10.10, Csütörtök
Rácz András: töretlen az állami természetvédelem fejlődése
Illusztráció: Pixabay

Rácz András: töretlen az állami természetvédelem fejlődése

mti

2023.11.22. 16:24

Nemzeti örökségünk, a védett természeti értékek megőrzésének jelentőségét mutatja, hogy az első hivatásos természetvédelmi őr, Gulyás József 100 éve állt szolgálatba, az állami természetvédelem fejlődése pedig azóta is töretlen - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Rácz András Ipolytarnócon kedden.

Az AM természetvédelemért felelős államtitkára a "Folyóparti élővilág egykor és napjainkban" című Interreg projekt záróeseményén beszédében emlékeztetett, hogy idén 50 éves az első hazai nemzeti park, illetve tavaly ünnepelte 45. születésnapját a Magyarországon harmadikként alapított Bükki Nemzeti Park. A nemzeti park Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjedve látja el természetvédelmi feladatait, valamint 9 tájvédelmi körzet és 14 országos jelentőségű természetvédelmi terület tartozik a felügyelete alá. Itt található a Hollókői Tájvédelmi Körzet, amely Kulturális Világörökség helyszín, illetve az Európa Diplomás terület címmel kitüntetett Ipolytarnóci Ősmaradványok. Ezen felül Csillagoségbolt-park címet elnyert a nemzeti park területe és a világ első határon átnyúló geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén található. A jelenleg záruló, határon átnyúló, 383 millió forint összértékű projekt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet érintette, amelyből a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 180 millió forintot használt fel - fogalmazott a közlemény szerint Rácz András.

Az államtitkár kiemelte, a magyarországi nemzeti parkok fenntartásában álló mintegy 370 ökoturisztikai létesítmény negyede a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság élménytárát gazdagítja. A nemzeti park alapításakor, 1977-ben 15 munkatárssal rendelkezett, ma viszont már mintegy 160-an dolgoznak itt a természeti értékek védelméért. A létesítmények folyamatos fejlesztése iránti igény nem alaptalan, hiszen az éves regisztrált látogatószám az elmúlt 13 évben megduplázódott, 200 ezerre nőtt. Az ökoturisztikai kínálatot tovább bővíti a közelmúltban átadott Harkályház Mátrafüreden, a Bükki Csillagda, valamint a hamarosan megnyíló Szeleta Park Miskolcon - olvasható az AM közleményében.

Helyi hírekIpolytarnóckörnyezetvédelem