2024.03.29, Péntek
Turisztikai szálláshelyeket adtak át Szécsényben a Robinson-szigeteken
MTI/Komka Péter

Turisztikai szálláshelyeket adtak át Szécsényben a Robinson-szigeteken

mti

2021.06.07. 14:13

Turisztikai szálláshelyeket komfortosítottak és új, négyévszakos szállásokat is kiépítettek a Szécsényben lévő Robinson-szigeteken; a beruházásokat az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos adta át szombaton a Nógrád megyei szabadidős létesítményben.

Hirdetés

Révész Máriusz elmondta, tavaly november óta 61 millió 700 ezer forintnyi fejlesztés készült el a területen, 40 millió forintos költségvetési támogatással az Aktív Magyarországért Program részeként. Ebből a pénzből épült ki az áramellátás, a napelemes rendszer, valamint épültek meg az új négyévszakos szállások - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy 2018 óta 98 turistaház-, vízitúramegállóhely- és zarándokház-fejlesztést támogattak, és kitért rá, hogy változott a társadalmi igény: a kutatások szerint az aktív turisztikai lehetőségeket többen keresik, mint a fürő-, gyógy- vagy wellnessturizmust.

A szabadidős rendezvények számának szaporodására példaként említette, hogy Magyarországon 2012-ben 65 félmaratont rendeztek, míg 2018-ban 250-et.
A horgászatra, táborozásra, csapatépítésre, vízi sportokra alkalmas Robinson-szigetek négy kilométerre található Szécsénytől, a "NATURA 2000" természetvédelmi területen van két 3,5 hektáros tó és az Ipoly folyó két kilométer hosszú holtág rendszere.

Varga Béla ügyvezető igazgató elmondta, 1998-ban, a téesz megszűnése után 47 tulajdonostól vásárolták meg a területet, rekultiválták a holtágakat, faházakkal biztosították a szállást, de áram mindeddig nem volt a szigeten. Az utóbbi években fogadóépületet, kalandparkot, 20 darab kétszemélyes faházat építettek, és komfortosították, például klímával is ellátták a napelemes tetejű házakat.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a nógrádi, Börzsöny, Cserhát vidéki természeti világról beszélt, amely szavai szerint feladatul is adja az aktív turizmus fejlesztését.
Ismertette, Vác és Balassagyarmat között több kisvonat kerékpártároló kocsikkal közlekedik a fő turistaszezonban, Szobtól Ipolytarnócig pedig kajak-kanu útvonal alakult ki az Ipolyon szlovákiai és magyarországi bázispontokkal, ezek egyike a Robinson-szigetek.

A fejlesztésben dolgozó vállalkozóknak Révész Máriusz és Stayer László, Szécsény polgármestere adott át okleveleket.

AktuálisSzécsényRobinson-szigetek