2024.03.29, Péntek

Aktuális

Jelentősen megugrott az érdeklődés a 2017 őszén újraindult salgótarjáni felsőoktatás iránt

2019.04.11

Az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely által meghirdetett mérnökinformatikus alapképzésre, illetve a műszaki felsőoktatási képzésre összesen 98-an jelentkeztek a normál felvételi eljárás során. Hogy ebből hányan jelölték meg első helyen a salgótarjáni képzést, és hányan érik majd el a ponthatárokat, az majd nyáron derül ki.

A költészet napja - Irodalmi programok Nógrád megyében

2019.04.11

Közös versmondással, zenés irodalmi előadással, megzenésített versekkel, Ady és Csinszka kapcsolatának felidézésével is készülnek a költészet napjára Nógrád megyében.

Az országon belül erősödik a mobilitási hajlandóság

2019.04.10

Ezt támasztja alá, hogy Nógrád, Pest, Tolna, illetve Heves és Békés megyében élők több mint 50 százaléka más régiókban működő társaságokhoz adták be állás pályázataikat, a legtöbben a fővárosban meghirdetett munkakörök iránt érdeklődtek.

Balassagyarmati tűzoltó is részt vesz a NATO gyakorlaton

2019.04.09

Hétnapos NATO gyakorlaton vesz részt a HUNOR hivatásos mentőszervezet kilencven fővel, keresőkutyával és tíz gépjárművel Romániában. A csapat – köztük Kajdy Norbert tűzoltó törzszászlóssal, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokával - vasárnap indult el Romániába, a „Vigorous Warrior 2019” elnevezésű NATO gyakorlatra, ahol harminchat ország kétezer-ötszáz résztvevője gyakorlatozik földön, vízen és levegőben, öt romániai városban.

Júliusban Eresztvényben is muzsikál majd az erdő

2019.04.08

Július 2-án Salgótarján-Eresztvényben valósul meg a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok egyik rendezvénynapja, amelyen többek között erdei koncertek, ismeretterjesztő előadás és szakvezetéses erdei séta várja az érdeklődőket.

Új élményteret alakítottak ki a gyöngyösi Mátra Múzeumban

2019.04.07

az Orczy-kastély négy emeleti terme, amely egykor az ásvány- és őslénytani állandó kiállításnak adott helyet, átalakult a legmodernebb multimédiás, audiovizuális eszközökkel felszerelt élményközponttá.

Speedmarathon eredmények Nógrád megyében

2019.04.06

A lakosság aktív részvételének köszönhetően Nógrád megyében is több mérési helyszínre érkezett javaslat. A rendőrök 29 helyszínen összesen 4763 jármű sebességét ellenőrizték, amely során 70 sebességtúllépést mértek.

Így néz ki a befejezéshez közeledve az új Puskás-stadion - videóval és fotókkal

2019.04.05

Az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar építési beruházásának a sajtóbejárásán lapunk is ott volt.

Százmilliók jutnak Nógrádba az előirányzatok TOP maradványából

2019.04.04

A maradványforrások felhasználását célzó támogatási kérelmek elbírálása során négy Nógrád megyei pályázat hat kedvezményezettje kapott vissza nem térítendő támogatást.

Mindenkinek támpont a tervezet

2019.04.03

Az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett idén már az egyéni vállalkozóknak is készített szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Május 20-áig mindannyiuknak ki kell egészíteniük a tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitöltetniük és beküldeniük a 18SZJA nyomtatványt.

Játszóházat építenek és játszóteret újítanak fel Salgótarjánban

2019.03.31

A játszóházat egy korábban kézilabdapályaként üzemelő sporttelepen építik ki. Az aszfaltozott pálya helyére egy 300 négyzetméteres nagycsarnokot emelnek; ebben alakítják ki az elsősorban a 3-12 év közötti gyerekeknek szóló tematikus játszóteret.

Napelemes parkot adtak át Szügyön

2019.03.29

A hétmilliárd forintos beruházás tízezer család villamosenergia igényét képes biztosítani.

Nógrád megyére is kiterjeszti a kormány a munkaerőpiaci programját

2019.03.28

Újabb három megyére, Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját.

Térrekonstrukció zajlik a balassagyarmati Mikszáth úton

2019.03.27

A Mikszáth u. 12. ház előtti tér vízelvezetését és aszfaltozását végzi a kivitelező az elkövetkező hetekben.

Forgalomkorlátozást vezetnek be a 21. számú főút nógrádi szakaszán

2019.03.27

21. számú főút Nógrád megyei IV. szakaszán a bal pálya építési munkái miatt 2019. március 29-től a 35 km szelvénynél, 750 méteres szakaszon ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Április 12-13-án újra Bárány Napok

2019.04.11

A tavalyi debütálást követően idén április 12-13-án újra megrendezésre kerül a Bárány Napok, melynek célja, hogy a ritkán választott bárányhúst megismertesse és megszerettesse a hazai fogyasztókkal.

Geológiai sétákat szerveznek a mátraverebély-szentkúti kegyhelyen

2019.04.11

Az érdeklődők három-négyórás túrán Prakfalvi Péter geológus vezetésével fedezhetik fel a környék őslénytani, földtani, vízföldtani, barlangtani értékekeit, kincseit a Novohrad-Nógrád Geoparkhoz tartozó, földtudományi érdekességek sokaságát felvonultató területen.

Indul a motoros szezon

2019.04.10

A Nógrád megyei rendőrök felkészítést tartanak a motorkerékpárral közlekedők részére.

Sportpark lesz Szécsényben

2019.04.08

A szakemberek két helyszínen gondolkodnak, vagy a Ligetben, vagy a lakótelepi játszótéren kerülne kialakítására az új létesítmény.

Az egyik legősibb fáraó sírjára bukkantak Szakkarában

2019.04.07

A nyughely mellett felfedeztek egy eddig ismeretlen királynőt is.

Július 1-jén indul a falusi csok

2019.04.06

Az összesen 2486 ötezer lélekszám alatti, csökkenő lakosságszámú települést érint a program, amely a tanyákra teljes egészében, országosan kiterjed.

Először rendezik meg az Ipoly Fesztet

2019.04.05

Először rendezik meg az Ipoly Feszt összművészeti programsorozatot Ipoly-menti településeken június 21. és 23. között. Hét helyszínen - ebből öt magyar, kettő határon túli - tartják az ingyenes, új fesztivált.

A hétvégén csapadékosabbra fordul az időjárás

2019.04.05

Komolyabb lehűlés nem várható, de csapadékosabb lesz az időjárás árpilis első hétvégéjén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Százhúsz kormányhivatali dolgozó csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz Nógrádban

2019.04.03

A Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársai is nagy számban csatlakoztak a 2019. március 18-24. között lezajlott TeSzedd! önkéntes szemétszedési akcióhoz. Az előzetes adatok szerint az idén országosan csaknem 240 ezren regisztráltak 3240 szemétgyűjtési helyszínre.

5 éves csúcson a cégalapítás 2019 első negyedévében

2019.04.03

Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban.

Betiltják a műanyag evőeszközök, tányérok, szívószálak használatát

2019.03.30

Jóváhagyta a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokat az Európai Parlament (EP). Ezek értelmében 2021-től betiltják azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.

A zongora napja - A Bogányi-zongorák készítése Tolmács

2019.03.29

2015 óta minden év 88. napján - ez a billentyűk száma a zongorán -, március 29-én vagy ehhez közeli időpontban tartják a zongora ünnepét, Nils Frahm német zeneszerző kezdeményezésére.

Szombaton újra sportos egészségnap Salgótarjánban

2019.03.28

A sportcsarnokban több tucat különböző eseményen vehetnek részt a mozogni vágyók, de lesz egészségügyi szűrőbusz, és különböző tanácsadók is segítik az egészségesebb életmódra vágyókat tippjeikkel.

Police Coffee Nógrád megyében is

2019.03.27

A rendőrség munkatársai a bűnmegelőzési tanácsadás mellett kávéval is megkínálták az érdeklődőket.

Jelmezkiállítással nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat Mohorán

2019.03.26

Szombaton, a téli szünet utáni első rendezvényen öt színművésznőt látnak vendégül. Vándor Éva, Balogh Erika, Tolnai Klára, Pásztor Erzsi és Bajza Viktória vesz részt az újranyitási ünnepségen.