2024.10.06, Vasárnap

2700 munkavállalót segíti a nógrádi paktum

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2017.09.12. 14:10

A megyeszékhelyi paktum részeként összesen 500 millió forintnyi támogatás segíti majd a munkavállalókat és a munkáltatókat a foglalkoztatás bővítésében.

A munkaadók által igénybe vehető támogatásokat és szolgáltatásokat ismertették a Salgótarjáni Foglalkoztatási Paktum konzorciumának tagjai a napokban Salgóbányán, a Geocsodák Házában.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott: a paktum jó irányba halad, egyre több munkanélkülit, közfoglalkoztatottat tudtak bevonni a munka világába. A projekt legnagyobb feladatának azt jelölte meg, hogy a munka világába már belépett városlakókat jobb bérrel tudják majd a munkáltatók megfizetni, illetve csökkenjen a szakképzett munkaerőhiány.

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja úgy fogalmazott: sajnálatos, de tény, hogy Nógrád megye továbbra is sereghajtó a foglalkoztatási adatokat tekintve. Kiemelte: a salgótarjáni és a további megyei foglalkoztatási paktumok segítségével – melyekben a kormányhivatal szintén partner – ezekben az években 2700 embernek tudnak segíteni munkát találni. A salgótarjáni foglalkoztatási paktum több mint 750 millió forintos támogatásának kétharmada a munkaadókhoz és a munkavállalókhoz kerül majd, segítve a foglalkoztatás bővülését.

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője előadásában rámutatott: bár a programnak vannak kiemelt célcsoportjai – mint például a 30 év alatti diplomás pályakezdő álláskeresők, vagy éppen az alacsony iskolai végzettségűek –, ugyanakkor a különböző támogatási konstrukciók segítésével lényegében szinte a város minden munkakeresője támogatható valamilyen formában a projekt segítségével, melybe 525 főt kívánnak bevonni.

A főosztályvezető kitért a további foglalkoztatási paktumokra is, melyek a megye területén elindultak: a nem salgótarjáni nagyvállalkozások a Nógrád megyei foglalkoztatási paktumot kell, hogy keressék, az 1 milliárd forint árbevétel alatti vállalkozások pedig a térségi foglalkoztatási paktumokhoz fordulhatnak. A „Nógrádi Szabad Vállalkozási Zóna” helyi foglalkoztatási paktum a bátonyterenyei, a pásztói, a szécsényi és a salgótarjáni járás (kivéve Salgótarján) területén működő ilyen vállalkozások számára lehetőség, míg a balassagyarmati és a rétsági járásokban működő cégek az „M2 Vonzástérség” elnevezésű paktumhoz csatlakozhatnak.

A rendezvényen előadást tartott még Hágen Tímea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatási Szolgálat Főosztály vezető-helyettese, a foglakoztatási paktumok szakértője. Az Ifjúsági Garancia Program munkáltatók részére adható támogatásait Szederjesi Cecília mutatta be, továbbá előadást hallgathattak meg a résztvevők a Prime Counsellor Kft. paktum szakértőitől is, akik a projekt előkészítését végezték.

 

A programról általánosságban

A program közvetlen célja, hogy a munkáltatók a megfelelő munkaerőigényüket megoldhassák - legyen az akár képzési, akár foglalkoztatási jellegű. Az álláskeresők személyre szabott szolgáltatások, támogatási formák segítségével juthatnak be vagy juthatnak vissza az elsődleges munkaerő-piacra.

A támogatással érintett célcsoportok az álláskereső hátrányos helyzetű személyek, a közfoglalkoztatottak és az inaktívak. A program szempontjából hátrányos helyzetűnek minősülnek az alacsony iskolai végzettségűek, a 30 év alatti diplomás pályakezdő álláskeresők, az 50 év felettiek, a GYED-ről/GYES-ről vagy ápolási díjról visszatérők, a legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetett és legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők, továbbá a megváltozott munkaképességű személyek.

A nyújtott támogatások lehetnek képzési és foglalkoztatási jellegűek: foglalkoztatást elősegítő képzések, elhelyezkedést segítő bértámogatás, bérköltség és mobilitási támogatások, állásközvetítés, munkaerő-piaci szolgáltatások, önfoglalkoztatóvá válás támogatása, valamint a munkába járáshoz és a munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz kapcsolódó utazási költségek támogatása.

Személyre szabottan történik munkaközvetítés, de különböző képzések is indulnak majd annak érdekében, hogy a létszámhiány pótlásához, valamint a hosszabb távú munkaerőigény biztosításához szükséges munkaerő álljon a munkáltatók rendelkezésére. Az ilyen képzések költségeit is a program finanszírozza.

AktuálisNógrád megyefoglalkoztatásNógrád Megyei KormányhivatalSalgótarjáni Foglalkoztatási Paktummunkavállaló