A tesztidőszak sikeressége esetén a szolgáltatást telefonon szóban is igénybe lehet majd venni.
Szabadon hozzáférhető AI-ügyfélszolgálatot indított Nagyoroszi önkormányzata. A Nógrád vármegyei község új, digitális asszisztense jelenleg még a "tanulás" fázisában van, ismeretei egyelőre a honlapon található információkra vonatkoznak - tájékoztatta a kommunikációért felelős cég kedden közleményben az MTI-t.
Emlékeztettek rá, hogy a több mint 1800 lakosú Nagyoroszi önkormányzata még 2023-ban csatlakozott a Munipolis nevű okoskommunikációs platformhoz, amelynek kiterjesztése az új, mesterséges intelligenciával működő ügyfélszolgálat. A közleményben idézik Dávid Ádámot, a projektet vezető alpolgármestert, aki elmondta: a jelenleg chatfelületként elérhető fejlesztés egyelőre tanulási fázisban van, de már most is rendelkezik minden, a település hivatalos honlapján elérhető információval.
Az alpolgármester ismertetése szerint Nagyoroszi honlapját jelenleg havonta mintegy kétezren látogatják, és bár a szolgáltatás csak nemrég indult, máris mintegy hetven kérdést tettek fel, amelyek közül a rendszer csak kettőre nem tudott válaszolni. Az eddigi visszajelzések alapján a felhasználók elégedettek - tette hozzá. Dávid Ádám lát arra esélyt, hogy a tesztidőszak sikeressége esetén a szolgáltatást telefonon szóban is igénybe lehet majd venni, és hogy a tapasztalatokra, igényekre reagálva bővítsék az AI által elérhető információk körét.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.