Salgótarjánban koncertezik a világszerte ismert Parno Graszt.
Kevés olyan autentikus cigányzenekar van, amelyik azután is meg tudja őrizni tisztaságát, miután igazán népszerűvé vált. Sokan elfelejtik, honnan jöttek, hova tartanak és az, ami egykor a hangszerek kíséretében őszintén rezgett a torokban, idővel megkopik, és egyre hamiskásabban szól.
A Parno Graszt szerencsére az a csapat, amelyik meg tudta őrizni azt a kedvességet, azt az egyszerűséget és vidámságot, ami zenéjüket leginkább jellemzi - olvasható a zenekar honlapján.
Március 31-én, 20 órától a salgótarjáni Apollo Dance Hall vendége lesz a banda, ami eszelősen szerethető, és pont azért, mert nem akarnak mások lenni, mint akik. Nem akarják hagyományörző cigánydalaikat túlcifrázni, mert tudják, mekkora energia lakik fülbemászó dallamaik letitsztultságában.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.