2024.03.29, Péntek

Szombaton feszegethetjük határainkat

nogradsport.wordpress.com

2017.06.08. 12:02

Június 10-én immáron második alkalommal rendeznek akadályokkal megspékelt terepfutást, a helyszín ezúttal a Salgói vár környéke lesz.

Hirdetés

 

Összesen nyolc kilométerrel, illetve harminc akadállyal várja a résztvevőket a szervező salgótarjáni eddzENIway sport klub csapata.

A versenyen a felnőttek egyéniben, valamint csapatban is indulhatnak. A szervezők a gyermekekre is gondoltak, a 12 éven aluliak rövidített, egy-két kilométeres pályán versenyezhetnek.

A versenyközpontnak és rajtnak is helyet adó várparkoló, illetve Eresztvény között öt könnyen megközelíthető helyet is kijelölnek, ahonnan a nézők szurkolhatnak családtagjaiknak, ismerőseiknek. Az akadályfutás mellett négyórás spinning maraton, rúdfitnesz-, girja-, valamint íjászbemutató is színesíti a programot.

Regisztrálni reggel 8 órától a helyszínen is lehet, a megnyitóra 9 órakor kerül sor. Egy közös bemelegítést követően a gyermek futam 9.30 órakor rajtol el, a felnőttek pedig egy órával később indulnak. A csapatokat egyesével engedik majd útjukra, az első gárda 10.45-kor vághat neki a pályának.

 

Tavaly, a hagyományteremtő rendezvényen mintegy 150 felnőtt és gyerek versenyző mérte össze ügyességét egy öt kilométeresnek kijelölt pályán, közel két tucatnyi akadályt leküzdve. A hegyi futások közben „pihenésképpen” kúszniuk, mászniuk, ugraniuk, memorizálniuk is kellett, sőt, a cél előtt még egy amerikai focistán is át kellett verekedniük magukat. Sokan nem csak az akadályokat, hanem saját magukat is legyőzték, és feszegethették a határaikat.

KitekintőSalgóbányaTarján Acél Futamterepfutás

Ajánljuk még