2024.03.29, Péntek

Sok látogatót vonzott Salgótarjánban a Múzeumok Éjszakája

salgotarjan.hu

2017.06.28. 14:41

Több száz érdeklődő kereste fel Salgótarján múzeumait, kiállítóhelyeit a Múzeumok Éjszakáján június 24-én.

Hirdetés

A rendezvény megnyitóját a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén tartották, ahol a látogatók szakértők tárlatvezetésével ingyenesen nézhették meg a város bányamúzeumának gyűjteményét, a gyerekek pedig bányamanó képzésen és kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

A vendégeket Dániel Zoltán alpolgármester köszöntötte, aki beszédében a Múzeumok Éjszakájának tanítva szórakoztató és szórakoztatva tanító rendezvényeinek sokszínűsége és az igényes kikapcsolódást kínáló kulturális rendezvény egyre növekvő népszerűsége mellett a múzeumok modern szerepéről is szólt. Az alpolgármester szerint múzeumaink ma már elsősorban nem a múltba révedést, hanem az ismeretek megszerzése révén jelen és jövő felé megnyílást segítik.

 

A bányamúzeumnál lévő rendezvényekkel párhuzamosan a Dornyay Béla Múzeum is egész este nyitva állt az érdeklődők előtt, akik a múzeum kiállított műalkotásainak megtekintésén kívül koncerteket és előadásokat is meghallgathattak, például Szent Iván éjjeléről, a tűz kultúrtörténetéről és a hozzájuk kötődő népi hiedelmekről. Bűvészverseny, nyomozós játék és múzeumpedagógiai foglalkozások is színesítették a programot. Sőt, a városi kulturális események mellett a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága fegyverbemutatót tartott a helyszínen és toborzási információkkal várták a honvédelem iránt érdeklődőket.

 

Az est zárásaként a Bányamúzeumnál tűzzsonglőrök szórakoztatták a nézőket és a Sisere Gyermektáncegyüttes adott elő Szent Iván tüzéhez kötődő műsort, amelybe végül a közönség is bekapcsolódhatott.

Galéria

Helyi hírekSalgótarjánDornyay Béla MúzeumMúzeumok ÉjszakájaDornyay Béla Múzeum Bányászati kiállítóhely