2024.10.08, Kedd

Két elektromos autó került a Nógrád Megyei Kormányhivatal flottájába

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2018.03.08. 11:32

A környezetbarát, károsanyag-kibocsátás nélkül működő személyautókat hétfőn délelőtt vette át az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. képviselőitől Dr. Kalocsai Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Dr. Kalocsai Péter az autók kulcsainak átvételekor ismertette: a kormányhivatal közel 100 darabos járműparkján belül ez az első kettő elektromos meghajtású autó, de a jövőben várhatóan egyre nagyobb arányt tesznek majd ki az ilyen járművek a flottában. A főigazgató emlékeztetett rá: a kormány célja, hogy a központi költségvetési szervek és állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok által használt személygépjármű flottában az árammal hajtott járművek aránya 2030-ra elérje a 30 százalékot. A kormány az infrastruktúra kiépítése és az elektromobilitás terjesztése érdekében hozta létre az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-t, mely szervezet a Nógrád Megyei Kormányhivatalhoz is kihelyezte most az első ilyen elektromos személyautókat.

Dr. Kalocsai Péter hozzátette: amellett, hogy a hivatali ügyintézéshez kapcsolódó utazások során csökken az erre a célra használt járművek károsanyag-kibocsátása, a Nógrád Megyei Kormányhivatal az épület-felújításainál is szem előtt tartja a környezetbarát technológiák alkalmazását. A kormányhivatal utóbbi években – úgy Európai Uniós, mint hazai költségvetési forrásból – megvalósított, illetve a jelenleg folyamatban lévő épületenergetikai fejlesztéseinek elhagyhatatlan részét képezi a napelemes rendszerek telepítése. „Így hamarosan eljutunk oda, hogy napenergia által megtermelt áram hajtja majd a károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő elektromos járműveinket – mutatott rá a főigazgató.

Szőllős János, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Beruházási, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Osztályának vezetője a flottába került járművekről elmondta: a teljesen elektromos üzemű, Volkswagen e-Golf típusú személyautók egy töltéssel 300 kilométert is képesek megtenni. A maximális 100 kW energiát és 270 Nm nyomatékot az autók szinte hangtalanul működő meghajtó rendszere a legelső fordulattól kezdve képes biztosítani.

A járműveket normál, hálózati töltő segítségével 12-13 óra, kiépített elektromos töltőállomáson 3-4 óra alatt lehet teljes mértékben feltölteni, míg gyorstöltés segítségével fél óra alatt 80 százalékos szint érhető el.
 

Aktuáliselektromos autóNógrád Megyei Kormányhivatal