2024.04.19, Péntek

Salgótarjánban is sokan csatlakoztak a TeSzedd! akcióhoz

salgotarjan.hu

2017.09.20. 13:43

Salgótarján több városrészében tartottak szemétszedési akciót a hétvégén. A TeSzedd! akcióban iskolások, óvodások és önkéntesek mellett a város képviselői és vezetői is részt vettek.

Hirdetés

Néhány önkéntes több helyen is vállalkozott a feladatra, a diákok pedig 5 óra közösségi szolgálatot teljesíthetnek a részvételükkel. Elsősorban a parkok, játszóterek és más szabadtéri közösségi terek környezete tisztult meg, de a rendszeresen illegális hulladéklerakónak használt helyeket is újra rendbe tették.

Fekete Zsolt polgármester és csapata pénteken a nyugati városrészben látott munkához. A Kálvária dombra vezető lépcsősor népszerű hely a fiatalok körében, akik közül sajnos nem mindenki ügyel a tisztaságra. A polgármester megköszönte az önkéntesek munkáját, akik -mint fogalmazott- ez alkalommal sem a saját szemetüket szedték össze, mert aki az ilyen akcióban feladatot vállal, az a hétköznapokon sem szemetel. A városvezető a szemétszedési akcióról tudósító városi televízió kamerája előtt újra elmondta, amit korábban a közgyűlés előtt is megfogalmazott. Véleménye szerint sajnálatos módon a városban még mindig sokan nem ügyelnek a közterületek tisztaságára és újra felhívta a figyelmet, hogy például a Kálvária környéken is több szemétgyűjtő található mindössze néhány lépésnyi távolságra. Fekete Zsolt bízik abban, hogy a helyzet javulni fog és az elkövetkező években már egyre kevesebb zsák telik meg szeméttel az ilyen akciókon.

A “TeSzedd! – Önkéntesen a Tiszta Magyarországért” szemétszedést hetedik éve rendszeresen megszervezik, az országos akció néhány év alatt Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalmává nőtte ki magát.

 

Forrás: salgotarjan.hu

AktuálisSalgótarjánhulladékgyűjtéskörnyezetvédelemTe szedd!2017