2024.03.29, Péntek
Drogterjesztő hálózatot számoltak fel Nógrád megyében
police.hu

Drogterjesztő hálózatot számoltak fel Nógrád megyében

mti

2017.01.18. 10:32

Kábítószerrel és pszichoaktív anyaggal kereskedő csoportot számoltak fel Nógrád megyében. 14 embert fogtak el, a rajtaütést csaknem féléves nyomozás előzte meg.

Hirdetés

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese az utóbbi tíz év legnagyobb eredményének nevezte a bűnszervezet felszámolását. Kalmár Zsolt elmondta: a csoport Nógrádon kívül másik öt megyét és Budapestet is ellátta olyan szerekkel, amelyek fogyasztása után ketten életveszélyes állapotban kerültek kórházba.

 

A nógrádi irányítású szervezett bűnözői csoport 14 tagját január 11-én Őrhalom, Balassagyarmat, Hugyag, Salgótarján, Mohora, Pásztó, Mátraverebély és Karancslapujtő térségében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár és Bács-Kiskun megyében, valamint Budapesten fogták el.

A házkutatásokon eddig csaknem ezer gramm különböző színű port és kristályos anyagokat, további kétezer gramm zöldes színű növényi törmeléket, valamint kábítószer és pszichoaktív anyagok előállításához szükséges tárgyakat, illetve készpénzt foglaltak le. Salgótarjánban vegyszerekkel felszerelt, minilaborként működő helyiséget is találtak a rendőrök. A hálózatot a 26 éves őrhalmi K. Attila építette ki és irányította, az adatok szerint 2015-től.

 

Bárnai Balázs, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: sikerült feltérképezniük azt a hálózatot, amely közvetlenül részt vett az értékesítésben, és összesen csaknem száz tanút hallgattak ki. Tájékoztatása szerint a 14 elfogottból kilencen előzetes letartóztatásban vannak, de az ügynek már 17 gyanúsítottja van, és további letartóztatások várhatók.
Nem biztos, hogy a vevők tudják, mit vesznek, az új pszichoaktív szerek hatása nem számítható ki úgy, mint a korábbi drogoké. Két emberről tudnak, aki életveszélyes állapotba került a csoporttól vásárolt anyag miatt.

 

A pszichoaktív anyagok értéke grammonként ezer és 3 ezer forint között mozog a feketepiacon, vagyis több millió forintos kábítószerfogásról van szó.
 

AktuálisNógrád Megyei Rendőr-főkapitányságNógrád megyekábítószerdrogterjesztés