2024.02.20
Már csak néhány óra és lezárul az Európa-bajnok magyar szakképzésbe való jelentkezés határideje az általános iskolások számára - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
2023.09.07
Számos ösztöndíj lehetőség várja idén is a szakképzésben tanulói jogviszonnyal rendelkező diákokat. Az első időszakban általános ösztöndíj jár a tanulóknak, később a duális képzésben résztvevők az ösztöndíjak mértékét jelentősen meghaladó munkabért kaphatnak - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
2023.06.16
Digitalizáció terepen, gyakorlatban, kézzelfogható módon - többek közt ez a gondolat jelöli ki a negyedik Duna Group Szabadegyetem fókuszát, amelyre hamarosan indul a regisztráció. A központi téma idén is a hightech gépek és technológiák által zajló infrastruktúra fejlesztés lesz.
2023.01.24
Még egy hónapig várják a fiatalok jelentkezését a szakképzésbe - mondta a szakképzésért felelős helyettes államtitkár kedden a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
2022.11.22
A budapesti építőipari középiskolában komoly hagyományai vannak az ágazatot a diákokkal közvetlen kapcsolatba hozó kezdeményezéseknek.
2022.01.18
A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak – jelentette be Pölöskei Gáborné.
2021.05.18
Kedden reggel az ünnepélyes szerződéskötéseket követően a tervezett 16 fő helyett 18 mérnök hallgatóval elkezdődött a hét hónapos Duna Group tehetséggondozó program. A többek között a Duna Aszfalt, a Hódút, a Közgép által alkotott Duna Group vezetői, a 2020-ban lezajlott, rendkívül sikeres Duna Group Szabadegyetem tapasztalatából kiindulva segítették életre a vállalatcsoport tehetséggondozó programját, amely ilyen formában előzményektől mentes a hazai építőiparban.
2021.03.09
A technikumok esetében szinte minden ágazatnál növekedett a jelentkezők száma.
2021.01.18
Hamarosan dönteniük kell a tanulóknak és családoknak arról, hogy a most nyolcadikosok hol folytassák a tanulmányaikat.
2020.09.18
Több mint 50 ezer diák jár technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot.
2020.02.04
A fiatalok olyan tudással gazdagodhatnak, melyet egy hiányszakmában jól tudnak hasznosítani.
2019.11.19
Változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.
2017.10.09
A rendezvény október 11-én, szerdán a Salgó Hotelben kerül megrendezésre.
2017.01.31
A felsőoktatási szakképzés elindítását Fekete Zsolt polgármester jelentette be Salgótarján várossá nyilvánításának 95. évfordulója alkalmából tartott díszünnepségen mondott évértékelőjében.
2026.10.02
Az ÉVOSZ kibővített elnökségi ülésén az építésgazdaság aktuális kihívásai, az állami megrendelések visszaesése, a munkaerő- és hatékonysági válság, valamint az új piaci és képzési irányok is napirendre kerültek.
2024.02.09
Összesen 149 milliárd forint értékben támogatják a szakmai utánpótlást biztosító intézményrendszert.
2023.06.29
A vállalat elkötelezett abban, hogy a diákok piacképes, gyakorlati tudással lépjenek a munka világába, ennek érdekében duális képzés keretében együttműködik a környezetében működő szakképző intézményekkel.
2023.05.24
Rendben lezajlottak az írásbeli érettségi vizsgák a technikumokban; a szakképzésben az érettségivel párhuzamosan elkezdődtek a szakmai vizsgák is - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
2023.01.24
Még egy hónapig várják a fiatalok jelentkezését a szakképzésbe - mondta a szakképzésért felelős helyettes államtitkár kedden a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
2022.02.02
Fontos döntést kell meghozniuk február első felében a végzős általános iskolásoknak, hamarosan lejár a középiskolai jelentkezési határidő.
2021.08.03
Ez a szakképzés Nyugat-Európában is csak kevés felsőoktatási intézményben jelenik meg, ugyanakkor az iparági szerepe egyre nagyobb.
2021.05.05
A fejlesztés során többek között asztali számítógépeket, laptopokat, LEGO-robotokat, multimédiás és audiovizuális eszközöket szereztek be, amelyekkel korszerűbbé vált az oktatás az iskolákban.
2021.02.03
Ágazati alapvizsgát követően választhatnak szakmát a fiatalok.
2020.10.22
A pályázati programban a részt vevők általános iskolai, gimnáziumi vagy OKJ-s képzést is választhatnak. A Pest megyén kívül élő, legfeljebb középfokú végzettségűekre vonatkozik, a pénz 40 százalékát eredményhez kötik.
2020.04.02
A platform egyaránt alkalmas szakmai és közismereti tananyagok feltöltésére, a feltöltött tartalmak módosítására, letöltésére és a diákokkal való megosztására.
2020.01.12
Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma lesz. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg. Fontos területek nem vesznek el, csak más hangsúlyt kapnak.
2017.10.13
A szervezet egy országos, minden megyére kiterjedő eseménysorozatot rendez idén ősszel.
2017.02.21
A korábbi évekhez hasonlóan a tanulószerződéssel nem rendelkező tanulók esetében az összefüggő gyakorlat megszervezése együttműködési megállapodás keretében történik, amely a szakképző iskola és a gyakorlati képzésben részt vevő gazdálkodó szervezet között jön létre.
2016.11.30
A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési Fórumra invitálja cégek képviselőit, könyvelőit Alkotmány úti székházába december 6-ára.
2020.04.20
A gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra.