2021.04.14, Szerda
Keresik az ország leginspirálóbb vállalkozóit
illusztráció - pixabay

Keresik az ország leginspirálóbb vállalkozóit

ITM

2021.03.19. 08:14

A pályázat célja, hogy népszerűsítse és megismertesse az emberekkel azokat a vállalkozókat, akik vonzóvá teszik a vállalkozóvá válást, és nemzetközi szinten is kiemelkedő példával szolgálnak.

Hirdetés

Idén május végéig lehet jelentkezni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójára – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből. A szakmai zsűri azon vállalkozások nevezését várja, amelyek programjaikkal kiemelkedő példával szolgálnak a kiírásban szereplő hat terület egyikén, és érdemesek lehetnek arra, hogy képviseljék Magyarországot Európa leginspirálóbb és legkreatívabb vállalkozásainak nemzetközi versenyén.

„A koronavírus-járvány megmutatta, hogy mi, magyarok képesek vagyunk összefogni a bajban és mindig számíthatunk a hazai vállalkozásokra. Közülük most a leginspirálóbbaknak lehetősége nyílik arra, hogy az európai színtéren is bemutatkozzanak” – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Az Európai Bizottság által 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési történeteket részesíti elismerésben.

Célja, hogy népszerűsítse és megismertesse az emberekkel azokat a vállalkozókat, akik vonzóvá teszik a vállalkozóvá válást, és nemzetközi szinten is kiemelkedő példával szolgálnak.

„Azért csatlakoztunk a kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához. Azt, hogy a magyar leleményességet már nemzetközileg is elismerik, mutatja, hogy 2014-ben a Gazdagmami Kft. nyerte el az európai zsűri fődíját” – emlékeztetett az államtitkár.

 

A verseny nemzeti és európai szinten zajlik

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra (EEPA – European Enterprise Promotion Awards) vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok, állami szervek pályázhatnak hat kategóriában, legalább 15 hónapja működtetett programjaikkal.

A díj kategóriái:

  • a vállalkozói kedv ösztönzése,
  • a vállalkozói ismeretek növelése,
  • az üzleti környezet fejlesztése és digitális átállás támogatása,
  • a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése,
  • a fenntartható átállás ösztönzése
  • valamint vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért.

A verseny nemzeti és európai szinten zajlik. A magyar szakmai zsűri két projektet juttat tovább az európai fordulóba. Az Európai Zsűri Fődíját - amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet - az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra a kkvdij@itm.gov.hu email címen 2021. május 31-ig lehet jelentkezni. Itt érhető el a pályázati kiírás és a jelentkezési lap.

Országos hírekpályázattámogatásvállalkozásfejlesztés