2024.04.19, Péntek
Sikeres erdélyi túrán a Zenthe Ferenc Színház
Zenthe Ferenc Színház - Facebook

Sikeres erdélyi túrán a Zenthe Ferenc Színház

Zenthe Ferenc Színház

2019.10.30. 13:33

Második alkalommal mutathatta meg magát a délkelet erdélyi közönségnek a Zenthe Ferenc Színház: 2018 után az idei, immár harmadik Brassói Magyar Színházfesztiválra is felkérést kapott a salgótarjáni társulat, s ha már útra keltek, út közben is megálltak: a Lovagias ügy című zenés komédiát Déván is bemutatták. Mindkét helyen hatalmas szeretettel fogadták a társulatot, amely csodás két estét szerzett a határon túli magyarságnak.

Hirdetés

A kultúrát is felügyelő helyi önkormányzati képviselő, Toró Tamás tavaly úgy búcsúzott az akkor a Komámasszony, hol a stukker? Című darabbal érkező Zenthe-társulattól, hogy a következő fesztiválra is várja a salgótarjániakat. Ígéretét betartva illusztris társaságba, a marosvásárhelyi, a beregszászi és a budapesti magyar nemzeti színházak mellé invitálta a Zenthe Ferenc Színházat, amely a Koltai Róbert nevével fémjelzett Lovagias ügyet vitte Erdélybe.

A fesztiválfellépés előestéjén Hunyad megye székhelyén, Déván lépett fel a társulat, hatalmas sikert aratva közel félezer néző előtt.

A III. Brassói Magyar Színházfesztivál második estéjén ugyancsak telt házat vonzott a Lovagias ügy, a hatszáz fizető néző mellett még további kétszáz feliratkozó várt az esetleges „lepattanóra”. Az előadás – amelyben ez alkalommal Kökényessy Ági formálta meg Virágné szerepét – ismét elragadtatta a közönséget, remekül szórakoztatta a vidám, zenés produkció a barcasági magyarokat is. Az előadás után a Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója és Susán Ferenc produkciós igazgató Kelemen Hunorral, az RMDSZ ügyvezető elnökével, államfőjelöltjével beszélgetett, a politikus és a magyar nyelvű brassói társulat ügyéért dolgozó Toró Tamás a salgótarjáni színház építkezésére, fejlődésére volt kíváncsi, hiszen ezek a tapasztalatok nagyban segíthetik a brassói magyar színház megalakítását.

Az erdélyi turnét követően a Lovagias ügyet Szigetszentmiklóson és Kiskunhalason is játszotta a Zenthe Ferenc Színház, amelynek következő premierje december 2-án Sütő András Ádvent a Hargitán című darabja lesz, a Váci Dunakanyar Színházzal közösen.

 

KultúraSalgótarjánNógrád megyeZenthe Ferenc SzínházfesztiválfellépésErdély