2020.12.05, Szombat

Hirdetés

Közlekedésbiztonsági nap Salgótarján Fő térén

2016.04.18. 09:38

Hatodik alkalommal rendezték meg a baleset-megelőzési programot Salgótarjánban.

Hirdetés

Hatodik alkalommal rendezték meg a baleset-megelőzési programot Salgótarjánban. A több száz érdeklődő a megnyitót követően egy színlelt közlekedési balesetet és annak mentési folyamatát láthatta. A gyerekek kerékpáros ügyességi pályákon próbálhatták ki tudásukat, a vállalkozó kedvűek pedig KRESZ ismereteiket is felmérhették, továbbá egy szimulátor segítségével megismerhették az ütközések erejét és annak hatásait.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság 2016. április 16-án rendezte meg a Közlekedésbiztonsági Napot a megyeszékhely főterén Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület közreműködésével.

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dolgozóinak felügyelete alatt az érdeklődők kipróbálhatták a füstsátor akadálypályát is. A programot ifj. Tóth János és ifj. Balogh János – a magyar autósport kiemelkedő alakjainak – előadása, Erdős Csaba és kaszkadőrcsapatának bemutatója, valamint a Karancs Speciális Mentők bemutatója is színesítette.

Sokan kipróbálhatták a szervezők által nyújtott tesztvezetési lehetőséget, valamint az ingyenes gépjármű állapot felmérést is a nap folyamán. Életmentő és elsősegélynyújtó bemutatót tartottak az Országos Mentőszolgálat munkatársai és a Magyar Vöröskereszt tagjai.

A résztvevők és az érdeklődők nem maradtak éhen, laska és kürtőskalács kóstolás biztosította az energiát az egész napra a rendezvényen. A szervezők a napot a gyerekek vetélkedőjének eredményhirdetésével, a díjak átadásával, tombolasorsolással zárták.

forrás: salgotarjan.hu

Galéria

Helyi hírekközlekedésSalgótarjánrendőrségbiztonság