2024.03.29, Péntek

Július 1-jén kezdődnek a Mátrai Művészeti Napok

mti

2017.06.22. 15:41

Klasszikus és népzenei koncertek mellett szakvezetéses erdei séták és ismeretterjesztő előadások is várják az érdeklődőket július 1. és 9. között a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozaton.

Hirdetés

A kilenc helyszínen megvalósuló rendezvényen erdei sportrendezvények, kiállítások, gyermekprogramok, fenntartható gazdálkodási példák, valamint helyi termékek és értékek bemutatása is szerepel - mondta Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvénysorozat főszervezője a csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.


A művészeti napok első helyszíne Tar, ahol erdei klasszikus zenei koncertet ad a Zeneakadémia hallgatóiból alakult kamarazenekar Ménesi Gergely vezényletével, majd a Tar Lőrinc Udvarház romnál a Muzsikás együttes. A programokat szakvezetéses erdei séta, néptáncbemutató és táncház is színesíti.

A második nap Gyöngyöstarján - Sósirét ad otthont Csóka György Lepképtár című előadásának, fellép a Csörömpölők Együttes, a Duna Művészegyüttes, valamint Szalóki Ági és barátai is.

 

Mátraverebély-Szentkúton Pál István Szalonna és bandája, a székesfehérvári Vox Mirabilis Kórus és az Egri Szimfonikus Zenekar ad koncertet, Pálffy Géza A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában címmel tart előadást.

Mátraalmáson július 4-én Csík János és barátai, a Talamba Ütőegyüttes és a Portéka Színpad bábelőadása is várja a közönséget a kézműves programok és Tóth László ökológus baglyokról szóló előadása mellett.

A gyöngyöspatai erdei hangversenyen július 5-én a nagyváradi Osso Varadinum Fúvós Együttes, Kertész József erdész versmondó, Agócs Gergely néprajzkutató és tanítványa, Tóth Lilla (ének, hegedű) lép színpadra. A nap a Muzsikál az erdő borválogatás bemutatójával zárul.

Szurdokpüspökiben másnap Dévai Nagy Kamilla és tanítványai, a Cimbaliband és népi kézműves foglalkozások is szórakoztatják a résztvevőket. Galyatetőn a Nógrád Táncegyüttes, Benedekfi István zongoraművész és Benedekfi Zoltán hegedűművész, valamint az Alma Latina Együttes is fellép, Turi Attila építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja az organikus építészetről tart előadást.

Kékestetőn Kodály szellemisége a mátrai erdőrengetegben címmel Fassang László orgona- és zongoraművész, valamint Szokolay Dongó Balázs duda-, furulya- és tárogatóművész műsora várja a közönséget. A Muzsla Néptáncegyüttes néptáncbemutatóval készül, Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója a klímaváltozás hatásait ismerteti.

A rendezvény utolsó napján Gyöngyössolymos - Lajosházán a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadása mellett a Duna Szimfonikus Zenekar, a Misztrál és a Petruska együttesek koncertjei is szerepelnek a programkínálatban.

 

A főszervező elmondta, hogy a Muzsikál az erdőt idén három térségben rendezik meg: Kecskemét térségében már lezajlottak a programok, Gyula térségében pedig szeptemberben várják majd az érdeklődőket. A határokon átnyúlóvá vált Muzsikál az erdő ősszel egy napra Partiumba is ellátogat - hangsúlyozta.
Szabó Lajos kiemelte: a minden korosztálynak igényes szórakozást kínáló programsorozat túlmutat azon, hogy felhívja a figyelmet az erdők védelmére és a művészet támogatására, aktívan tenni akar a fenntartható jövő érdekében.

KitekintőNógrád megyeMátramuzsikál az erdőMátrai Művészeti Napok